Jól bevált testápoló (arc, kéz, teljes test)


Ez volt az 1. vizes krémem, amit nem csak én szerettem meg, hanem a baráti társaságom is. A párom az arcára és a kezére használja, hogy enyhítse a hegesztés okozta ártalmakat. Elmondása szerint sokkal gyorsabban gyógyulnak a sebei is. A barátja pedig a kezét keni vele, ami egy motorosnak elengedhetetlen!
Kellemes illat, megfelelő állag, könnyen eloszlatható, gyorsan beszívódik és kevés kell belőle egyszerre.
Az egyetlen hibája, amit még nem sikerült orvosolnom, hogy a víz egy pár nap után gyöngyözik a tetején, de ez nem sokat változtat a hatékonyságán (orvosolható újrakeveréssel).
Ha valaki tudja hogyan lehetne tartósan homogenizálni, kérem írja alá hozzászólásban. Hallottam már az Emulsanról, de semmi konkrétat nem tudok, azt sem hogy mennyire természetes és mennyire hatékony. Elvileg a shea és a kakaóvaj konzisztencianövelők, de valami miatt mégsem úgy működnek, ahogy kéne.
Még valami. Bár a desztillált és a rózsavíz elviekben nem romlandó, mégis érdemes valamiféleképpen tartósítani vagy gyorsan elhasználni (kb 10 nap), mert a kezünkről belekerülő baktériumoknak táptalajt biztosítanak.
Azért senki ne ijedjen meg, hogy kipróbálja ezt a krémet, mert nagyon beváltSmile
A következő mennyiségből egy 255 g-os krém lesz, ami nagyon sokáig elég. Ha valaki nem akarja tartósítani (pl E-vitaminnal), akkor elég az 5-ödét elkészíteni (ami nagyjából 10 napig elegendő teljes testre), vagy 5 részre osztani és lefagyasztani a másik 4-et.

Hozzávalók
  • 20 g méhviasz
  • 36 g shea vaj (sebgyógyító/regeneráló)
  • 27 g kakaó vaj
  • 16 g kókuszolaj (a gyorsabb feszívódásért)
  • 26 g olíva olaj
  • 10 g lanolin
  • 2 db kinyomkodott lecitin kapszula (elhagyható)
  • 80 g desztillált víz
  • 35 g rózsavíz
  • 4-5 csepp propolisz tinktúra (gyulladáscsökkentő)
  • 8 csepp citrom illó
  • 7 csepp levendula illó
  • 4 g kukorica keményítő (a mattabb hatás elérése érdekében)

Jól bevált testápoló (arc, kéz, teljes test)

Elkészítés

Érdemes először a méhviaszt felmelegíteni, mert az tart a legtovább, és utána hozzáadni a vajakat ill. olajokat és a lanolint. A vizeket külön edénykében szintén megmelegítjük, hogy ne legyen hideg, mert akkor tudjuk jól elegyíteni, ha a zsiradékkal közel azonos hőmérsékletű. Miután megmelegedett belekeverjük a keményítőt, hogy ne legyen csomós. Levesszük a "tűzről" a zsírfázist és hozzákeverjük a lecitint, majd az illókat és a propoliszt, ezután a vizet és kis elemes tejhabosítóval elkezdjük turmixolni, amíg be nem sűrűsödik. Ezután a kívánt méretű tégelybe/tégelyekbe töltjük, és pár percre betesszük a fagyasztóba. Ha hirtelen hűtjük le, nem fognak kristályosodni benne a vajak. Ha pár nap után azt tapasztaljuk, hogy gyöngyözik a víz a tetején, csak keverjük át egy kiskanállal vagy robotgéppel. Ha nem tartósítjuk, óvatosan használjuk 1 hét után. Ha szürke foltokat vélünk felfedezni, ne alkalmazzuk tovább.

Testápolók, , , , , , , , , , , , ,

A lukreciakencei.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz. Szappankészítés előtt kötelező olvasmány: Ami nélkül ne kezdj hozzá a szappanfőzéshez! Krémkészítőknek pedig: Házi kozmetikumok - vigyázat!

Szerző: Hermici

Nem régen kezdtem bele a házi készítésű kencék készítésébe. Amit nagyon szeretnék megvalósítani: Tusfürdő, sampon, sminkek kifejlesztése;)

9 hozzászólás

Szeretnéd követni a hozzászólásokat? Iratkozz fel hozzászólások Hozzászólások rss csatornája RSS csatornájára.

  • fhcsilla szerint:
     
    2014. 08. 09. 11:26

    Sziasztok! Szeretném elkészíteni ezt a krémet, még ez lesz az első. Smile Mennyi emulsant érdemes beletenni, hogy ne váljon ki a víz?

  • Szappanoska szerint:
     
    2013. 08. 29. 11:25

    Sziasztok!
    Megcsináltam ezt a krémet, és leesett az állam!
    Hihetetlenül jó!v Handshake
    Annyit változtattam, hogy nincs benne lecitin, rózsavíz és propolisz (ezt csak szombaton tudok venni majd a piacon). A titka a sok-sok-sok keverés! Kézzel, habverővel csináltam, szépen kifehéredett, jól kenhető, nem hagy zsíros érzetet maga után! Utólag még többször tettem bele deszt.vizet, folyamatos kevergetés mellett. Gondolom géppel egyszerűbb lett volna, de éjszaka nem akartam zörögni Evil Grin

  • Zsuzska szerint:
     
    2012. 03. 07. 10:44

    Szia Hermici!
    A krémemhez még annyit, hogy még mindig volt a dec. 20-i adagból, tegnap használtam el az utolsó ujjbegynyi adagot. Az Emulsan kiválóan tartósította. És ha aloe van benne akkor tejsav sem kell bele, anélkül is működik az Emulsan.
    Valóban nem hirtelen hűtöttem a sheát, a hideg vízfürdőt mindig kifelejtem. Smile Adok még esélyt a sheának. Smile

  • Hermici szerint:
     
    2012. 03. 07. 08:24

    Frown
    Ez már nem is az eredeti Hermici receptFrown Brühühűűűű Big Smile)))
    Amúgy Zsuzsi, én is nemrég gondoltam rá, hogy a vizet aloe varával lehetne helyettesíteniSmile csak nem volt “raktáron”Smile és ezért eszembe sem jutott eddigSmile
    Nem lehet, hogy túlhevíted a sheát, vagy nem hirtelen hűtöd le? Akkor szokott kristályosodni.

    Nita: Amúgy én nagyon megszerettem a lanolint. Néha naturan is kenem vele a kezem, ami ugyan elég nehéz, de nagyon jól táplálja (főleg takarítás után).
    Ajakápolóban is kifejezetten szeretem, mert olyan krémes állaga lesz tőle.
    És nem utolsó sorban emulgeálóSmile Kihagyhatod, helyettesítheted pl sheával. A lényeg általában a helyettesítésnél, hogy az állaga közel azonos legyen.

  • Nita szerint:
    2012. 02. 18. 23:34

    Sziasztok!

    Ha nem szeretnék bele tenni lanolint, mivel tudom helyettesíteni?
    Előre is köszi Smile

  • Zsuzsi szerint:
    2012. 01. 24. 17:10

    Sziasztok!
    Megcsináltam a krémet dec.20-án és igéretemhez híven megírom a tapasztalatomat. Se lanolin, se lecitin, se rózsavíz nem került bele. Rózsavíz egy részét aloe verával helyettesítettem, a deszt.víz mennyiségét kicsit csökkentettem. Tettem bele emulsant. Ma is használtam a kezemre és még van belőle. Elkészítése óta hűtőben tárolom. Nem vált ki belőle víz.(Tulajdonképp ez már nem is az eredeti Hermici recept Smile Jó lett szerintem, de ismét rá kellett jönnöm, hogy nem szeretem a sheavaj állagát. Eddig minden krémemben (még ha látszatra szépen elegyítettem is a többi összetevővel) kenéskor darabkás lesz és nagyon nehezen szívódik fel. Arckrémnek nem is használom, pedig annak készült…Thinking Röviden ennyi. Smile Szép estét!
    Zsu

  • Zsuzsi szerint:
    2011. 12. 16. 17:20

    Szia Hermici!

    Ma este valószínűleg megcsinálom Emulsannal. (és kisebb módosításokkal) Kb. karácsony után már látom, hogy gyöngyözik-e a víz a tetején és hogy mennyire hatékony nekem. Minden tapasztalatom megírom. Smile
    Békés,boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

  • Hermici szerint:
     
    2011. 10. 31. 00:17

    KösziSmile
    Lehet megpróbálom több propolisszal, vagy alkohollal tartósítani. Közben olvastam a lecitinről, hogy emulgeáló, meg nézegettem az Emulsant is, hogy nem kell tőle tartani, mert növényi alapú, és a pontos adagolást is megadják, szóval valószínű beszerzek majd belőle hamarosan.
    Az igaz, hogy nem elég lassan adagoltam, de azt hittem az nem olyan lényeges, ha úgyis összeturmixolom…(elegyedik).

  • Lukrécia szerint:
     
    2011. 10. 30. 21:44

    Szia Hermici!
    A proplisz tinktúra tartósít is, csak többet kellene tenni belőle. A hatása is jó.
    A kiválásnak lehet az az oka, hogy nem elég lassan, keverés közben adagoltad a vizes részt, vagy pedig több emulgeálószer kell bele. A lecitin is az, abból is lehet többet tenni, a méhviasz is, bár akkor keményebb lesz, vagy pedig kipróbálod az Emulsant vagy hasonlókat. Klassz a recept!

Mondd el te is a véleményed!

A hozzászólás írásához kérlek lépj be. Ha nem vagy még tag itt regisztrálhatsz.