Körömgombára-házilag


Ha nektek nem is hasznos, de szüleiteknek az lehet!

1.” Az ecetből egy kevés mennyiséget öntsünk egy kis csészébe, egy kis darab (borsó mennyiségű elég) fokhagymát törjünk össze, majd keverjük el alaposan az ecettel. Ha szükséges, kezelés előtt a lábat mossuk meg, töröljük szárazra. Ha a körömgomba előrehaladott állapotban van (mint az ásóka reklámban), akkor érdemes a fertőzött körömrészt körömreszelővel eltávolítani. Az ecetes-fokhagymás oldattal kenjük meg a lábon lévő körmöket, körömágyat. Az oldatot ne öblítsük le, hagyjuk megszáradni. A kezelést naponta kétszer végezzük el. Az oldat kicsit “illatos”, így például randevú, vagy munkahelyi megbeszélés előtt ne kezeljük ilyen módon a lábunkat, de pl. lefekvés előtt igen hasznos az ilyen kezelés. A megmaradó ecetoldattal bekenhetjük a fertőzött állapotban viselt, így megfertőződött lábbelijeinket is, ha nem akarjuk őket lecserélni.

Kezelés után szappannal mossunk kezet.”

2. Ugyanaz az elkészítése, csak fokhagyma helyett só.

“Vásároljunk a gyógyszertárban formaldehidet, majd egy ezzel átitatott vattapamacsot tegyünk a cipőnk orrába. Ezután a cipőnket légmentesen zárjuk le egy fólia segítségével, majd két napig ne bontsuk ki. Ezután 1-2 napig szabad levegőn szellőztessük, csak ezután használhatjuk.”

Hozzávalók
  • 1. 20 % -os eceteszencia; fokhagyma
  • 2. 20 % -os eceteszencia; só

Körömgombára-házilag

Elkészítés

A hozzávalókat keverjük össze.

Forrás: tovább a linkre

Lábápolás, , ,

A lukreciakencei.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz. Szappankészítés előtt kötelező olvasmány: Ami nélkül ne kezdj hozzá a szappanfőzéshez! Krémkészítőknek pedig: Házi kozmetikumok - vigyázat!

Szerző: Baba
Lakhely: Székelykeresztúr

Otthon már csináltam pár kencét. Szeretem őket, mert természetesek és legalább " tudom" mi van benne:)

Mondd el te is a véleményed!

A hozzászólás írásához kérlek lépj be. Ha nem vagy még tag itt regisztrálhatsz.