Szappan alaprecept-olivaolajos


Ezt a receptet a Youtube-on láttam, gondoltam, megosztom veletek. Nem kell hozzá más olaj az oliván kívül, így könnyen kipróbálható és eldönthető, hogy akarunk-e még szappant készíteni vagy nem. A többi recept már csak összetettebb lehet ennél!

Hozzávalók
  • 300g oliva olaj
  • 115g desztvíz/gyógynövénytea
  • 39g NaOH
  • illóolaj (pl levendula)
  • díszítéshez virág (pl. levendulavirág)

Szappan alaprecept-olivaolajos

Elkészítés

Kezdjük úgy, hogy gumikesztyűt húzunk. A lúgot és a vizet kimérjük, és a vízbe öntjük a lúgot. Ez fontos! Nem fordítva: mindig a lúgot a vízbe. Érdemes hőálló üvegbe (lehet befőttes üveg is), mert nagy hőfejlődéssel jár az oldódási folyamat! Hogy kisebb hőfejlődés legyen, a vizet érdemes lehűteni, sőt lefagyasztani. Vízfürdőben hűtjük, közben mérjük néha a hőmérsékletét. Amíg a lúg hűl, óvatosan felmelegítjük az olajat kb 40-43 fokra, lehet magasabbra is, a lényeg, hogy mire a lúg is kb 40-42 fokra hűl, addigra az olaj is ilyen hőmérsékletű legyen. Míg ez zajlik, addig előkészítjük az illóolajat, a virágokat. Ha már hasonló hőmérsékletű az olaj és a lúg, összeönthetők. Vigyázat! Itt is fontos, hogy a lúgot öntjük az olajhoz! Botmixerrel elkezdjük keverni, közben beleöntjük az illót, lehet a virágból is, hogy bele is darálódjon pár, ez dörzsiként fog szerepet játszani és a belőle kioldódó illatok is felszabadulnak. Addig keverjük a botmixerrel, amíg pudingosodni nem kezd (trace állapot). Ekkor beletehetjük és kézzel belekeverhetjük a többi virágot is és az előkészített formába öntjük. Lehet szilikonos formába, és tömbbe is önteni. A kis formákat takarni kell papírral, konyharuhával, a nagyobb tömböt nem kell. Egy napig nem piszkáljuk, aki kibírja, az két napot is várhat. A szilikon formát a szappan körül meghúzogatva figyeljük, hogy elválik-e a szappantól. Ha igen, akkor már kivehető. A tömböt pedig felszeletelhetjük és száraz, sötét, hűvösebb helyen pihentetjük 4-5 hétig. Ekkor párolog el a szappanból a víz és a szaponifikáció lezajlik benne teljesen. Siettetni nem érdemes, türelemmel várjuk ki az idejét. Kézmosás teszttel próbálgathatjuk, ha nem szárítja a kezünk bőrét és más rosszat se tapasztalunk, akkor lehet egész testre is használni (pH 7-10 között).

Pipere szappan, , , , ,

A lukreciakencei.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz. Szappankészítés előtt kötelező olvasmány: Ami nélkül ne kezdj hozzá a szappanfőzéshez! Krémkészítőknek pedig: Házi kozmetikumok - vigyázat!

Szerző: Bogi
Lakhely: Rácalmás
Weboldal: http://www.boglart.blogspot.com

Évekkel ezelőtt bőröm megelégelte a mindennapos használatban lévő kozmetikumok szintetikus és méreganyagait-kőolajszármazékait. Akkor sírtam, ma már köszönöm Istennek, hogy így alakult. Akkor indultam el ezen az úton és ma már nem csak én és a családom, hanem sokan mások is az én általam készített dolgokat használja. A naturkozmetika mellett a szappankészítésbe is beleszerettem, vállalkozást kezdtem, s termékeimmel szeretnék segíteni az embereknek, gondolkodásukon változtatni és kezükbe adni egy olyan lehetőséget, amivel megóvhatják, visszakaphatják bőrük egészségét.

81 hozzászólás

Szeretnéd követni a hozzászólásokat? Iratkozz fel hozzászólások Hozzászólások rss csatornája RSS csatornájára.

Összesen: 3 oldal1 2 3
  • Bogi szerint:
      weboldal
    2015. 03. 30. 16:48

    Szia Tünde! Bár már megcsináltad, és biztosan rájöttél, hogy igen, ha dupla adagot szeretnél, akkor természetesen mindent duplán kell számolni. Remélem sikerült, várjuk a képet! ROTFL

  • VTunde szerint:
     
    2014. 07. 30. 19:05

    el is készült az első adag szappanom. Ha sikerült feltöltenem a képet, akkor már látható. Smile

  • VTunde szerint:
     
    2014. 07. 30. 12:07

    Szia Bogi!

    Elsőként kipróbálnám a szappanodat. Ha dupla adagot csinálok, minden dupla, vagy ez nem ennyire egyszerű?

    Köszönöm! Smile

  • Bogi szerint:
      weboldal
    2014. 01. 06. 09:29

    Szia Kinkoc!
    A szappanformát mindig ki kell bélelni valamivel, ha nem szétnyitható, vagy rugalmas, mint a szilikon. Sütőpapírral szokták, bár így a sarkok nem maradnak szépek, mert a papír általában gyűrődik ezeken a helyeken. Én elég sokáig használtam úgy a fa formát, hogy műanyag lapokat vágtam ki (kemény spirálozó fólia),és beleállítgattam az oldalakhoz, az aljához. Persze a legjobb, ha az alja egybe van az oldalakkal, hogy könnyen ki tudd húzni majd a formából. El lehet vele szórakozni… A szilikon jobb, de pont az a varázslat marad el, ami a tömbre jellemző, hogy a szeletelésnél derül ki, hogy mit alkottunk.Viszont szép formák vannak.

  • Bogi szerint:
      weboldal
    2014. 01. 06. 09:19

    Szia Barb!
    Bocs, hogy ilyen későn válaszolok, talán már nem is kérdés akérdés, de talán mások is feltették ugyanezeket.
    Szóval a lúgoldás: a lúgot mindig hideg folyadékban történik, mert nagy hőtermeléssel jár a folyamat. A lúgot kanállal oldjuk, nem botmixerrel, vagy zárható műanyag palackban, rázással (nekem ez nem vált be, nehéz hűteni). Én mindig dunsztosüvegben oldom fel, amit beleállítok egy kis műanyag vödörbe, amiben hidegvíz van, így hűtöm a melegedő folyadékot. De lehet mosogatóba is tenni, a lényeg, hogy hűteni kell, folyamatosan cserélve alatta a hűtővizet, mert ha túl forró a folyadék, egyrészt károsodnak a benne lévő értékes anyagok (pl. kecsketej) , másrészt a hűtési idő miatt nagyon sokáig tart a szappankészítés. A kevergetés bármivel történhet, én műanyag kanalat szoktam használni, de bármilyen lehet.
    Illóolaj: trace állapotban jó, semmiképpen se előtte. Az illóolaj “illó” anyag, meleg hatására gyorsabban, tehát mindenképpen akkor tegyük a masszába, ha már nem annyira meleg. Lehet valami “kötőanyagot” is használni, pl zabkorpa, lisztek, agyagok, ezek a felületükhoz kötik, nehezebben illanak el.
    A használt eszközöket mindenki maga dönti el, hogy használja-e még a konyhában. Én azt szoktam mondani, hogy aki nem napi szinten készít szappant üzemi mennyiségben, annak felesleges beruháznia másik botmixerre. Kiáztatva, jól elmosva szépen le lehet pucolni. A szilikonokat már nem javaslom, ezek eléggé beszívják magukba a szagokat is, biztos, hogy nem sütnék sütit a szappanos formában.
    És akkor a tisztítás: én először papírtörlővel a nagyját ki szoktam törölni, csak azután mosom el vízzel, mivel nagyon nehéz a csúszós, masszás edényt mosogatni.
    Remélem, segítettem! Boldog új évet kívánok!

  • Kinkoc szerint:
     
    2014. 01. 04. 22:41

    Sziasztok Smile
    Azt szeretném kérdezni, hogy mekkora szappantömböt készítsek ehez a szappanhoz? Miből legyen? Gondolom fából, de mivel kell kibélelnem?
    Ha szilikon formát használok, milyet vegyek-muffin sütőt, vagy inkább ilyen darabosat? Válaszotokat előre is köszönöm Smile Szép estét Smile

  • barbaraschwarz szerint:
     
    2013. 09. 07. 11:10

    Sziasztok, megint kerdessel nyuzlak titeketSmile

    A lugoldatot milyen hofokon kevergethetem eloszor
    -rogton a botmixerrel essek neki, vagy atforgathatom elobb valami kanalfeleseggel, ha igen az milyen anyagbol lehet, ugye ha jol szurtem ki lehet fakanal, szilikon, es acel-sima muanyag nem?

    A masodik kerdesem az hogy jo az, ha az illoolajat a trace allapotban keverem hozza amikor szalagosodik, ugy olvastam sok illoolaj ha kozvetleul a melegebb zsiradekban sokat veszit az esszenciakbol

    A harmadik: a botmixer es egyeb eszkozok hasznalhatoak meg fozesi celra a luggal valo erintkezes utan, ha elmosom oket, gondolok itt edenyre keverotalra/eszkozre-mivel mossatok ti, sima vizzel alaposan, es utana meg egyszer mosogatoszerrel, vagy mehet a mosogatogepbe?

    Bocsanat a trivialis kerdesekert, de ezek az alap dolgok valahogy vagy elsikkadtak minden vonatkozo cikknel, vagy en nem voltam eleg alapos-koszonom a segitseget elore isSmile

    Barb

  • barbaraschwarz szerint:
     
    2013. 09. 05. 15:26

    koszi Bogi, azt hiszem valaszt kaptam a kerdesemre, tehat a recepturakban megjelolt NaOH mennyisege mindig a szilard nem oldott lug tomeget jelzi, koszi szepen, igy mar kicsit tisztul a kepSmile

    jo munkat a szappanozashoz en meg beszerzek par motyokat az enyemekhezSmile
    Chic

  • Bogi szerint:
      weboldal
    2013. 09. 05. 15:10

    Kedves Barbara! A lúgot, bárhol veszed is, szilárd állapotban fogod kapni. Lehet gyöngy, vagy lapkák, de bármilyen is, mindig fel kell valamilyen folyadékban oldani. Ez lehet desztillált víz, gyógytea, tej, párlat, gyümölcslé (nem túl savas, vagy vízzel hígítva), sör, bor (alkoholtól megszabadítva) stb. A lényeg, hogy a receptben meg van adva, hogy mennyi a folyadék mennyisége, abban kell feloldani nagyon óvatosan a lúgot. Mindig legyen hűtött vagy fagyasztott a folyadékod, így kisebb az esélye, hogy az értékesebb anyagok tönkre menjenek, mivel a lúg oldásakor melegszik. Ezt a feloldott lúgot kell visszahűzeni az olajok hőmérsékletére, majd összeöntve a kettőt botmixerrel pudingosítani. Így készül a szappan. Persze illat, szín, egyéb még mehet bele. Azért javaslom neked, ha ennyire nem vagy még “képben”, akkor ne állj neki, inkább kicsit még tájékozódj, hogy ne készítés közben jöjjenek elő az esetleges kérdések, amire nem tudod a választ. Vannak tanfolyamok is, ahol megtanítanak. Wink

  • barbaraschwarz szerint:
     
    2013. 09. 05. 14:54

    sziasztok, en most kezdenek neki az elso szappanomnak, de amivel teljesen sotetben vagyok az a lug. En azt hittem folyadekot veszek, de kaptam egy kilos muanyag dobozban ilyen gyongyfele szilard anyagot. Namarmost az lenne a kerdesem, hogy ezt ugyanakkora mertekben keverjem ( pl ha a recept 30 g lugot ir, akkor ezt a fajta lugot erti alatta hogy 30 gramm, vagy ezekbol a szilard gyongyokbol oldott folyadekbol 30 g) a kerdesem igazabol a higitas aranya lenne, ha egyaltalan kell higitani, elore is koszonom a segitsegeteket, kicsit felek ettol a lugtol ezert ovatosan kotyvasztgatnamSmile
    Sweat

  • fazsani szerint:
     
    2013. 02. 13. 09:26

    Tegnap este megcsináltam az első szappanjaimat ez a recept alapján Smile
    Ma reggel megkukkantottam, és sajnos azt láttam, h berepedezett. A közepén még látszik, h lágy. És az egész szappan fehér Thinking
    A szalagfázisnál elég bizonytalan voltam, h elértem-e a kellő állagot. Ez lehet a probléma? Vagy hol ronthattam el? Lesz ebből még szappan?
    Köszönöm, ha segítetek! Smile

  • szinekukac szerint:
     
    2012. 11. 13. 21:46

    Rhinestone!
    Bármibe önthetsz szappant. Özgerincbe,keskeny hosszú sütis tepsibe,tejes dobozba,zsiros dobozba,fagyis dobozba esőcsatornába,kuglófformába,kerek tepsibe……légy kreativ! ))))))

  • Keku szerint:
     
    2012. 05. 24. 19:54

    Kedveseim:
    Marószóda helyetesítő: Rengetegen kérdezték, hogy a marószódát lehet-e
    helyetesíteni? és mivel? Lehet. Ezen a honlapon és máshonlapon is.

    Tíz kg háztartási zsiradékhoz szükséges:

    2,5 kg 80%-os mészhidrát, mésztej, Ca(OH)2 és
    2,65 kg nátrium – karbonát, mosószóda, Na2CO3

    Ez a kémiai reakció játszódik le amikor összekeverik a mésztejet a mosó-
    szódával, marószóda és második termékként kalcium karbonát keletkezik, ha
    ezt hevítik akkor égetett meszet nyernek, kalcium – oxidot (CaO). Ro. var
    nestins. Ez a reakció az oltatlan mész beoltását (készítését) ábrázolja CaO + H2O = Ca(OH)2 (oltott mész)

    Na2CO3 + Ca(OH)2 = 2NaOH + CaCO3

    A mészhidrát, mésztej oltatlan mészből készül. Kődarab formájú meszet bele
    teszik egy edénybe (nagy teknőbe) vizet öntenek rá és kavarják, nagyon fő és
    priccol, kell vigyázni, hogy ne jusson a szembe, nagyon fel melegszik az oldat.
    Ebből egy paszta féle lesz. Nálunk ház, tyúkól, fák lemeszelésére használják.
    Amikor maltert készítenek a ház vakolására akkor ebbe is tesznek meszet cementet a homok mellé. Sőt a permet lébe ami kékkővel készül tesznek ilyen mésztejet.
    De most már kődarab formájú oltatlan meszet nem lehet kapni, hanem az
    üzletbe van 25 kg papírzsákba mész por. Ezt ugyanúgy készítik mind a kődarabformájú meszet. Bele öntik a mészport egy nagy 200 litres vas hordóba, és rá vizet öntenek, jól összekeverik, másnap lehet használni a meszet.

    Ez nem az én receptem, nem próbáltam így szappant készíteni, de egy könyv
    ezt ajánlja marószóda helyet (mészhidrátot és mosószódát, látják a kémiai
    reakció mit eredményez: marószódát és kalcium karbonátot).
    Vannak profi szappanfőzök azok meg tudnák mondani, ha a gyakorlatban be
    válik ez a marószóda helyetesítő. A könyv ezt ajánlja.
    Folyadékot is lehet mérni grammba. Rá teszünk egy edény a digitális mérlegre,
    ezután beindtsuk a mérleget, és öntsük az edénybe a mérendő olíva olajat például.
    Lúggal is lehet készíteni szappan. A hamút leforrázzák, és lesz a lúg, az igaz erről
    ír konkrétan az Antal Vali honlapján.
    A kedves Bogi meg a Biofeleség, meg Freya biztos tudja, hogy jó ez a marószoda
    helyetesítő?!

  • Kincs szerint:
     
    2012. 05. 24. 19:14

    Sziasztok Lányok és Bogi!

    Megcsináltam ma életem első szappanjait most már csak kíváncsian várom
    az eredménytSmile
    Bogi köszi a segítséget!Smile

    KincsSmile

  • rhinestone szerint:
     
    2012. 05. 21. 12:27

    Sziasztok!

    Megpróbálkoznék ezzel a szappannal, de szilikon formám nincs, helyette mondanátok alternatívákat, hogy mibe lehetne még kiönteni? Nem gond ha szeletelni kell! Bocsi ha már volt erről szó valahol, őszintén, nem bújtam végig minden hozzászólást. :$ Smile

  • greti25 szerint:
     
    2012. 05. 19. 08:00

    köszönöm. már régebben is találkoztam vele, de nem mertem megkérdezni.

  • Freya szerint:
     
    2012. 05. 18. 17:10

    mérlegen

  • greti25 szerint:
     
    2012. 05. 18. 16:39

    bocs a kérdésért, de folyadékot , hogy mértek g-ban. köszi

  • vili79 szerint:
     
    2012. 05. 14. 18:05

    http://www.youtube.com/watch?v=hYCQSUv0bZo
    itt filmen is látható ennek a szappannak a készítése. csak nem te tetted fel kedves bogi??? végre egy, precíz, alapos leírás. köszönjük a szerzőnek!!! Smile
    más!
    hőmérők érintés nélküli méréshez:
    http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&cid=510034&page=0
    van már 4’000Ft-ért is. ph mérő:
    http://www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&pid=101121

  • Kincs szerint:
     
    2012. 05. 09. 21:54

    Köszi Bogi!Smile

  • Bogi szerint:
      weboldal
    2012. 05. 09. 21:44

    Kincs! Én ezt a szappant elsőként készítettem el, akkoriban még nem volt igazán ötletem se, mibe tegyem a masszát, ezért egy nem túl jó döntést hoztam, így erre a kérdésedre nem tudok válaszolni. A mennyiségekből kiindulva azonban azt mondanám, hogy kb 3-4 db, kb 100 g-os szappan lesz.

  • Kincs szerint:
     
    2012. 05. 09. 21:12

    Kedves Bogi! Kb. hány db.szappan jön ki ebből a mennyiségből?

    Köszönöm!Kincs.

  • Allines szerint:
     
    2012. 04. 30. 18:53

    Sziasztok!

    Elkészült életem első szappanja, köszi a segítséget és a receptet!
    Minden kezdőt szeretnék bíztatni, hogy hőmérő nélkül se nagy ördöngösség, érzéssel meg lehet csinálni! (legalábbis remélem júniusban szép illatos szappanom lesz Smile

    Márti:
    Én sütőpapírt tennék bele inkább, ezt olvastam valahol. Ha jól tudom 4db szappan lesz az eredeti receptből.

    Üdv:

    Allines

  • Lukacs Marta szerint:
     
    2012. 04. 25. 11:02

    Helló!

    Életem első szappanjának szeretnék nekifogni hétvégén!
    Ez a recept mennyi szappanra elegendő?
    Van egy őzgerincformám,teflonos,abba beleönthetem a szappant,ki fog jönni belőle?Vagy tehetek bele folpackot?

    Köszi:Márti

  • Bogi szerint:
      weboldal
    2012. 04. 04. 22:16

    Allines! A lúgkalkulátorban ott a víz is, csak %-ban van megadva. Általában 32% megfelelő szokott lenni. Nem jó megközelítés az, hogy a lúgot határozod meg, hogy mennyi legyen, és akkor ehhez igazítod a többit. Ez fordítva kell legyen, ugyanis a különböző olajok, zsírok mind más mennyiségben tartalmazzák az elszappanosítható részt, ettől függ, hogy mennyi lúgot kell hozzájuk használni. Szóval először válaszd ki hogy mely olajokat szeretnéd felhasználni, aztán a lúgkalkulátorba állítsd be a mennyiségeket, a vizet %-ban, és megkapod a lúg mennyiségét. A kalkulátor erre való.

  • Allines szerint:
     
    2012. 04. 04. 21:48

    Sziasztok!
    Már régóta kacérkodok a szappanfőzés gondolatával, és úgy néz ki hétvégén nekiállok. Abban kérem a segítségeteket, hoyg látom, hoyg ha 39g a NaOH akkor 115g a víz, viszont 78g a 180-hoz. Szóval a víz az nem duplázódik, sem az olaj(300g 560g). Tehát ha én 100g lúgból szeretnék szappant készíteni akkor ahhoz mennyi víz kell. Lehet nagyon buta kérdés, bocsi. (a kalkulátorok vizet nem írnak, csak a lúgot számolják ki, legalábbis a vizet én nem találtam)
    Előre is köszi a segítséget!

  • Maja szerint:
     
    2012. 03. 30. 18:24

    Hamulúggal antalvali oldalain főztek már szappant!Nézzetek ott szét!

  • Renata szerint:
     
    2012. 03. 30. 14:29

    Kedves Liza!

    Lentebb írtam valahol, hogy egy szappanos cikkben azt olvastam (a creativiky.hu oldalon), a hamulúggal csak főzéssel lehet szappant készíteni, hideg eljáráshoz nem elég erős. De ha valaki esetleg csinált már vele szappant, érdekelne engem is, hogyan működik Smile

  • liza szerint:
     
    2012. 03. 30. 13:19

    Sziasztok! Lehet, hogy hülye kérdésnek hangzik, de a NaOH helyett hamuluggal is el lehet készíteni? Vagy mindenképp fontos valahonnan NaOH-t beszerezni?

  • Cilkon szerint:
     
    2012. 03. 28. 13:34

    Koszi a segitseget, majd ha mindent beszereztem, jelentkezek!

Mondd el te is a véleményed!

A hozzászólás írásához kérlek lépj be. Ha nem vagy még tag itt regisztrálhatsz.