Fürdőbomba (Bath Bomb)


Amióta megszállt az egészséges kozmetikumok iránti őrület (legalábbis a családom annak látja), próbálom mindennek megtalálni az otthon elkészíthető alternatíváját. A kisebbik lányom nagyon szereti a habfürdőt, de hiába kerestem, nem találtam olyat amit az itthon elérhető alapanyagokból gyártani tudnék. Állítólag lehet kapni enyhébb tenzideket (ezek a habképző anyagok) a patikában, de még nem sikerült beszerezni. Különben is, attól hogy enyhe még nem biztos hogy jó megoldás, csak jobb mint a boltiak.
Ekkor találtam a neten a fürdőbomba receptjét. A hozzávalók már a polcon voltak, rövid idő alatt kész van, a kísérleti alany pedig kedvezően reagált: bár nem habzott, de tetszett neki hogy pezseg, és a vizet tejfölös színűre változtatja. Ha találok majd normális ételfestéket, lehet hogy be is színezem majd. Az illatával viszont meg volt elégedve – nem csoda, hiszen ő választotta ki hogy mit tegyek bele. Íme hát a recept:
Ez a fürdőbomba nem árt a bőrnek, és még tisztít is a szódabikarbónával.

Hozzávalók
  • 1/2 csésze szódabikarbóna
  • 1/4 csésze kukorica keményítő
  • 1/4 csésze citromsav
  • 1 tk kakaóvaj
  • 2 tk illóolaj
  • 1 ek desztillált víz
  • ételszínezék

Fürdőbomba (Bath Bomb)

Elkészítés

Összekeverjük a szódabikarbónát, keményítőt és citromsavat egy üvegtálban. Egy kis üvegben/pohárban felolvasztjuk a kakaóvajat, és belecsöpögtetjük az illóolajokat. A szárazanyagok közepén csinálunk egy kis lyukat, és abba öntjük a kakaóvajas olajat. Alaposan elkeverjük. Néhány csepp színezéket öntünk a desztillált vízbe, és ezt is hozzákeverjük a többihez. Egy kicsit pezsegni fog, de nem nagyon. Vegyünk elő formákat (pl. szappanforma) és jól nyomkodjuk bele az anyagot. Utána borítsuk ki sütőpapírra vagy nejlonra, és hagyjuk hogy kiszáradjon és megszilárduljon. Vigyázzunk, hogy ezután csak akkor kapjon nedvességet, ha a kádba kerül. Citromsavat élelmiszerboltban lehet venni, kis fűszeres zacskókban vagy sárga dobozban. WC tisztításra is kiváló. Formákat sokfelé lehet találni: én például vettem a lányomnak pici játékot automatából, annak a kerek tartója is tökéletes a célra. De láttam kreatív boltban autó és tojás formát is műanyagból aminek össze lehetett illeszteni a két felét.

Fürdőgolyók, , , , ,

A lukreciakencei.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz. Szappankészítés előtt kötelező olvasmány: Ami nélkül ne kezdj hozzá a szappanfőzéshez! Krémkészítőknek pedig: Házi kozmetikumok - vigyázat!

Szerző: Lukrécia

Néhány éve hobbim a krémkeverés. A fogkrémtől a tisztítószerig mindent saját kezűleg készítek. Amit lehetett, már lecseréltem itthon, gyakorlatilag kiirtottam a házból a vegyszereket. Jól érzem magam, a bőröm, ami szárazságra hajlamos, érzékeny volt most már inkább normál. Ebben persze nagy jelentősége van a táplálkozás megreformálásának is, amit szintén mindenkinek ajánlok.

58 hozzászólás

Szeretnéd követni a hozzászólásokat? Iratkozz fel hozzászólások Hozzászólások rss csatornája RSS csatornájára.

Összesen: 2 oldal1 2
  • SusiT szerint:
     
    2014. 07. 29. 20:54

    Sziasztok, engem az érdekelne, hogy a szódabikarbóna milyen legyen? Lehet kapni 10g-os kiszerelésben az étkezésit, és 100g-ban a mosáshoz/takarításhoz valót.
    Sem a deokná, sem itt nem tudom eldönteni, hogy jó-e a takarításhoz való. Kicsit félek beletenni… vagy jó bele az is? Struggle

  • Lukrécia szerint:
     
    2014. 01. 29. 23:50

    Szia,

    gömböt csinálni tényleg nem könnyű. Profi kelléket gyártanak hozzá, ami olyan, mint egy olló két félgömbbel a végén. Gondolom jobban összenyomja őket.

    Azért gratulálok!

    L

  • pulguinha szerint:
     
    2014. 01. 26. 13:33

    Sziasztok,
    Adós vagyok a beszámolóval Smile víz és színezek nélkül készült végül és szuper lett Smile többen is kipróbálták és imádták Smile a kakaovaj finom bekeni a bőr a vízben, pihe-puha lesz, nem zsíros. Arra viszont nem jöttem rá, hogy lesz gömb Smile vettem 2 félgömb formát,puhan kkissé domborodora töltöttem, osszenyomtam, egyik fél gömb formát levalasztottam és volt hogy osszeragadt a két fél volt hogy nem. Mi lehetett az oka? Parolgott esetleg az illoolaj és ahogy egyre szárazabb lett, nem tapadt márugy össze? Ami nem akart gömb lenni, egyébként feles mérő fém pohárba tette. Jól megtömtem, majd kikocogtattam. Szépen egyben maradt és guszta félkúp forma lett Smile

  • fannihu szerint:
     
    2014. 01. 26. 02:59

    Bátran fogjatok neki, nekem a 11 éves lányom gyártja nagy sikerrel, tehát elmondhatjuk, hogy gyerekjáték Cute

  • Lukrécia szerint:
     
    2014. 01. 12. 14:04

    Kedves szapAnna!

    Nagyon örülök, hogy sikerült! Nekem sem mindig megy, hol vizet adok még hozzá, hol száraz anyagot… Ha nem akar kijönni a formából, valószínűleg vizes. Az a jó, ha szárazabb, és csak a gyömöszölés miatt ragad össze. Aztán persze veregetni meg kopogtatni kell, de ha kiesik, nem esik szét.
    Elismerem, hogy kell hozzá rutint szerezni, de ezek szerint neked meglett!

    Üdvözlettel, Lukrécia

  • szappAnna szerint:
     
    2014. 01. 12. 12:29

    Végül nem bírtam magammal, és reggel frissen, fitten újra nekifeküdtem!!! Big Smile És láss csodát: sikerült!!!! Csinos kis golyókat készítettem!! Ezért köszönet mindenkinek, aki ezen az oldalon akár egy fél mondatot is leírt! Yes

  • szappAnna szerint:
     
    2014. 01. 11. 22:56

    Kedves Lukrecia!
    Kipróbáltam ezt a szuper fürdőgolyó receptet, (alig vártam, hogy minden megjöjjön hozzá), még AUTOMATÁS golyót is vettem, Big Smile ahogy írtad, de nem tudtam kivenni belőle. A nagylányomat szeretném meglepni vele!!!
    Átolvastam mindent mégegyszer, a többi recept kommentjeit is, és mostmár nem tudom, hogy a formába száritsam, és csak másnap próbálkozzak; vagy van olyan is aki azt írta, hogy Ő rögtön kiszedte. Volt aki hűtötte!!! Frown
    Én ilyen igazi, szép gömböket szeretnék, mint ezek a kékek!!!
    Segítesz????
    Köszi!!!!!

  • Lukrécia szerint:
     
    2013. 12. 15. 10:42

    Jó ötlet, akkor lesz igazán homogén, ha a citromsavat is ledarálod.
    A keményítőt valahogy finomabbak, mint a lisztek, és nem csomósodnak ha víz éri őket.

  • pulguinha szerint:
     
    2013. 12. 15. 02:13

    Köszönöm a szuper gyors választ Smile
    Végül vettünk glutenmentes étkezési keményítőt (elvileg kukorica). A liszt nem teljesen finom mint a sima búzaliszt, picit szemcsesebb, akkor az nem lenne jó? Teljesen por állagú kell? Akkor lehet a citromsavat is picit még örlöm.

  • Lukrécia szerint:
     
    2013. 12. 14. 17:46

    Szia,
    a csésze 220 ml. Jobb lenne keményítőt tenni bele, akár burgonya, kukorica vagy tápióka. A kukoricaliszt elég finom?
    L

  • pulguinha szerint:
     
    2013. 12. 14. 16:19

    Illetve a kukoricakeményítő jó csak bele, vagy a kukorica liszt is?

  • pulguinha szerint:
     
    2013. 12. 14. 16:18

    Sziasztok, A csésze mekkora űrtartamú? Szeretném a család hölgytagjait karácsonyra meglepni Smile Érzékeny bőrűeknek is megfelel?

  • Lukrécia szerint:
     
    2013. 10. 10. 18:17

    Szia,

    az attól is függ, milyen a bőre. Nekem régen annyira száraz volt, hogy már a víztől is viszketett.
    Nem nagyon van ötletem, ilyen pici egy egész kád vízben nem sok vizet zavar Smile

  • nikonini szerint:
     
    2013. 10. 08. 11:06

    Szia Lukrécia, én levendulásat csinaltam, de az egyik ismerősöm – miután kipróbálta, azt mondta h viszket a bőre tőle Question hogyan lehetséges ez. Hiszen egy 30g felet tette csak a vízbe..és az illó is 100% Confused van valami ötleted?

  • Fürdőbomba | Édes Öko Otthon szerint:
    weboldal
    2013. 05. 31. 23:38

    […] a fürdőbombákat szülinapjára, mert ő nagyon szeret kád meleg vízben üldögélni. A recept innen van, van azóta Lukréciának újabb változata és persze nem győzöm mondani, mennyire sok […]

  • kicsicsirke szerint:
     
    2013. 04. 03. 01:19

    Koszi a valaszodSmile

  • Gyorgyi63 szerint:
     
    2013. 04. 02. 12:23

    Kicsicsirke!
    Én 10 hónapos korig semmiféle szappant és fürdőgolyót nem alkalmaznék, fürdőgolyót utána sem, max. olívaszappant, de azt sem a testére közvetlenül, hanem csak szappanos vizes kézzel mosnám le a babát.
    Szerintem a fürdőbomba csak 3 évesnél nagyobb babáknak és akkor is valami semleges illattal és max. olívaolajjal.

  • kicsicsirke szerint:
     
    2013. 04. 02. 00:47

    Sziasztok, azt szeretnem tudni, hogy ezt a golyot rakhatom-e 22 es 7 honapos babaim furdovizebe? Koszonom

  • saxo szerint:
     
    2013. 02. 28. 20:32

    Hát ez tök egyszerű! Grin Régóta ki akartam már próbálni, de macerásnak tűnt. Hát egyáltalán nem az. Smile 1 kérdés: Lukrécia, láttam azt írtad, hogy 4-6 golyóra elég. Mekkora golyókat csinálsz? Kb. átmérő? (és köszi minden receptedet, mert amit eddig megcsináltam minden működött úgy ahogy leírtad Kiss )

  • Lukrécia szerint:
     
    2013. 02. 23. 15:41

    Kedves Barney,
    hogy még jobban pezsegjen, ne tegyél bele keményítőt, se kakaóvajat. A szódát és citromsavat őröld/daráld meg, aztán illóolajjal és minimális vízzel (spray-s flakonból) állítsd össze. A bőrnek jobb az előbbi, de ez meg jobban pezseg.
    L

  • Barney szerint:
     
    2013. 02. 23. 13:29

    Sziasztok!
    Kipróbáltam ezt a receptet!Imádtam!Könnyen kezelhető masszát kaptam,jó az illata-majdnem minden tökéletes!Smile
    De kicsit erősebb pezsgést szeretnék!Mit tegyek vele???Big Smile)
    A héten használtam (a jelenleg legnagyobb és legdivatosabb-az én megítélésem szerint ) natúrkencéstől származó fürdőgolyót és gyorsan és nagyon-nagyon látványosan pezsgett.Az összetevőknél víz volt még feltüntetve,de a legtöbb helyen azt olvasom hogy nem adjunk hozzá vizet ,mert morzsolódik és szétesik.
    Nagyon szuper az oldal!

  • manopop szerint:
     
    2012. 12. 22. 16:38

    Köszi szépen, én is megőröltem végül mielőtt beletettem, és már száradnak is a kis fürdőgolyócskák Smile

  • Gyorgyi63 szerint:
     
    2012. 12. 22. 14:53

    Manopop!
    Azt olvastam, hogy a por a jobb. Én kávédarálóval őröltem még a kristályoson.

  • manopop szerint:
     
    2012. 12. 22. 14:01

    Kedves Lukrécia! A citromsav mindegy hogy por vagy kristály állagú? Nekem kristály állagút sikerült szereznem, és szeretném tudni, hogy porítsam-e mielőtt használom ehhez a recepthez (darálóval), vagy így is használhatom. Köszi előre is!

  • Gyorgyi63 szerint:
     
    2012. 12. 15. 20:04

    Szeszil! Végre sikerült Big Smile)))
    Evil Grin

  • szerint:
     
    2012. 12. 13. 21:12

    Szia Györgyi63!

    Mind a kettő félbe bele tömöd az anyagot, kicsit domborúra, majd össze illeszted (nekem hiába van össze zárhatóm, nem tudom) össze nyomod a 2 felet, a felesleg nekem ki esik… majd a formát leemeled. A nedvesség miatt összetapadnak, és szépen ki jön a formából.
    Utána, ha kézzel rásegítesz, elveszti a szép sima felületét, már jártam így…
    Remélem tudtam segíteni…

    Eszter

  • Gyorgyi63 szerint:
     
    2012. 12. 13. 19:57

    Tudnátok nekem abban segíteni, hogy gömb formát hogyan tudok csinálni, vettem műanyag karácsonyi gömböket (összeilleszthetőst) de nekem nem akar egyben maradni a két fele, hiába nyomom össze. Cry Question

  • Nuca szerint:
     
    2012. 12. 12. 15:07

    Kedves Pezse!
    Szerintem a legjobb víz nélkül, én úgy csináltam, és nagyon szépek lettek. Csak citromsav, szódabikarbóna, olaj meg a ‘díszítés’, ‘illatosítás’ van benne. Könnyű összedolgozni és meg is marad a formája. Én is csináltam karácsonyi ajándékként, most épp nem vagyok otthon, de 3-4 nap alatt nem változott meg a kinézete.
    üdvSmile

  • Lukrécia szerint:
     
    2012. 12. 12. 12:47

    Szia Pezse!

    Igen, a túl sok, és nem teljesen eldolgozott víz okozhatta. Kevesebb vizet tegyél bele, illetve amikor jól elkevered, tapaszd rá a füledet a tálra. Ha semmi pezsgést nem hallasz, akkor jó! Ott is mutattam, csak nem volt csönd hozzá, de otthon könnyen megoldható.
    Hát sajnálom, amit ott csináltatok tényleg mind nagyon szép lett!

  • pezse szerint:
     
    2012. 12. 12. 12:14

    Szia Lukrecia,

    voltam a mult heten a Szatyorboltban tanfolyamon, de mikor otthon megcsinaltam a furdobombakat, masnapra felpuposodott az aljuk, es szetrepedeztekFrown
    Mit csinalhatok rosszul? Tul sok volt a viz, amit hozzaadtam? Vagy: eleg nagy homokozoformaba toltottem, esetleg ez? Amit a tanfolyamon csinaltam, olyan gyonyoru lett…

Mondd el te is a véleményed!

A hozzászólás írásához kérlek lépj be. Ha nem vagy még tag itt regisztrálhatsz.