Teafás aftershave és fertőtlenítő gél


Lukrécia aftershave balzsamának a módosított változata ez, ő adta hozzá az ihletet. A párom már többször is kért tőlem borotválkozás utáni balzsamot, de az alkoholt egyikünk bőre sem bírja, és eddig nem jött az ihlet. Krónikus pattanásnyomkodóknak (mint én) ez a krém kiváló eszköz arra is, hogy a szétnyomkodott felületet lefertőtlenítsük, és megnyugtassuk. Lányoknak érdemes egyéb részek borotválása után is használni, a szőrtüszőgyulladások elkerülése érdekében. A teafaolajnak nagyon jellegzetes illata van, de a párom nagyon szereti, és ez az illóolaj antibakteriális hatású, valamint kiválóan fertőtlenít. A propolisz szintén nagyon jól fertőtlenít, és tartósít is. A párom szerette volna, hogyha gél állagú lesz, ezért tettem bele solagumot, nagyon szépen összetartja. Mivel eddig minden krémembe tettem E-vitamint, automatikusan beledobtam egyet a legvégén, de szerencsére szépen elkeveredett benne.
A desztillált vizet érdemes hamamelis vízre cserélni, ha valakinek van, de így is jó a hatása. Ha nincs solagumod, vagy agar-agarod otthon, akkor is érdemes elkészíteni, az egyetlen különbség, hogy akkor hígabb lesz, és emiatt kicsit nehezebben kenhető.
A végeredmény egy zöld, kocsonyás állagú krém. Sajnos nem tudtam jó fotót készíteni róla, pedig elég viccesen néz ki. Smile

Hozzávalók
  • 20 ml aloe vera gél
  • 30 ml desztillált víz
  • 1 tk. propolisz
  • 1 tk. glicerin
  • 15 csepp teafa illóolaj
  • 1-2 késhegynyi Solagum
  • 1 db E-vitamin

Teafás aftershave és fertőtlenítő gél

Elkészítés

Az aloe gélt és a vizet gőz felett összeforraljuk solagummal, 1-2 késhegynyivel, attól függően, mennyire sűrű gélt szeretnénk, de meglepően kevés elég belőle. Ne hagyjuk magára a krémet, mert nagyon gyorsan besűrűsödik! Ha besűrűsödött, levesszük a gőzről, és hagyjuk picit kihűlni. Beletesszük a glicerint, a propoliszt, a teafa illóolajat, és az E vitamint, majd kézimixerrel összekeverjük. A recept működőképes, viszont Lukrécia nem javasolja a zsíros E-vitamint a vizes krémbe, úgyhogy azt akár ki is lehet hagyni belőle. Az illóolaj és a propolisz is tartósít. Kb. 10 perc alatt kész is. :)

Férfiaknak, , , , , , ,

A lukreciakencei.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz. Szappankészítés előtt kötelező olvasmány: Ami nélkül ne kezdj hozzá a szappanfőzéshez! Krémkészítőknek pedig: Házi kozmetikumok - vigyázat!

Szerző: Anonymus
Lakhely: Budapest

A felhasználó törölte magát az oldalról.

18 hozzászólás

Szeretnéd követni a hozzászólásokat? Iratkozz fel hozzászólások Hozzászólások rss csatornája RSS csatornájára.

  • Nori L. szerint:
     
    2012. 11. 09. 18:11

    Szia Lukrecia! Jo tudni ..kicsit csodalkoztam h vajon mi az,fura volt h nem tudtam rola semmit..solagum ,xanthan ugyanaz. Big Smile Kellemes hetveget kivanok! Udv Nori.

  • szerint:
      weboldal
    2012. 11. 09. 17:59

    Kedves NoriL,

    a solagum a xanthan fantázianeve nálunk.

    Lukrécia

  • magi szerint:
     
    2012. 11. 07. 20:01

    Te is, Ti is kedvesek vagytokBig Smile)
    Szép estétSmile

  • Nori L. szerint:
     
    2012. 11. 07. 17:05

    Szia Magi!Koszonom szepen az informaciot. Smile A xanthan es ~acacia~gumikal tudok dolgozni,kiprobalom holnap a receptet xanthanal,s legkozelebre beszerzem az agar agart is,es akor nekialok kiserletezni Dance Smile .Nagyon kedves vagy!

  • magi szerint:
     
    2012. 11. 07. 13:53

    Kedves Nori L.
    Az agar-agar vörösalga, természetes növényi zselésítő.
    Hideg folyadékban kell feloldani, majd a forróhoz keverni, 2-3 percig forralni.
    Az agar-agar forrón híg, csak 40 fokon körül sűrűsödik be.
    Készíthetünk vele lekvárokat, zseléket, krémeket, tortát, kocsonyát, ízesített aszpikot.
    Reform/bio-boltokban kapható.
    Sajnos nem tudom, tudod-e használni, amihez szeretnéd, de ha igen elképesztő pici kell belőle. (pl. dzsemhez 1 kg gyümölcshöz 1 tk.)
    Hát, lehet hogy segít az információ Smile
    Szép napot!
    Tindigo, Neked is!

  • Nori L. szerint:
     
    2012. 11. 07. 13:18

    Kedves Tindigo! Koszi szepen a gyors valaszt !

  • Anonymus szerint:
     
    2012. 11. 07. 12:48

    Szia Nóri!

    Agar-agar vagy xanthán gumi is jó! Smile Csak a mennyiséget nem tudom pontosan, azt ki kell kísérletezned, mert ezeket sosem használtam, de ugyanúgy zselésítő anyagok.
    Sok sikert! Smile

  • Nori L. szerint:
     
    2012. 11. 07. 12:31

    Szia Tindigo! En kb masfel eve keszitek hazi kozmetikumokat,kulombozo szereket a lakas aplolasara,tisztantartasara,csakis hazi keszitesu sminkszereim vannak,de en az agar agar es solagumrol nem is halottam Frown ..Romaniaban elek,biztos mas a nevuk itt, Neutral …van xanthan gumim,meg ugynevezett acacia gumim.helyetestihetem vele,ugye?Udv Nori.

  • Sutibaba szerint:
     
    2012. 06. 04. 11:43

    Kedves Tindigo!

    Sajnos nem számoltam, mikor tettem bele, szerintem legalább 1 mokkáskanállal tettem bele, de késsel tettem, így nehéz, és nem egyszerre, hanem, na még egy kicsit, még egy kicsit, és utólag még 1,5 mokkáskanállal tettem bele, de legközelebb, ha készítem, pontosan lemérem. Smile

  • Anonymus szerint:
     
    2012. 06. 04. 11:27

    Kedves Sütibaba! Örülök, hogy így jól sikerült! Smile Meg tudnád mondani, hogy mennyi az a jóval több solagum? Pl. egy mokkás, vagy egy kávéskanál? Mert akkor beleírnám a receptbe is! Köszi! Smile

  • Sutibaba szerint:
     
    2012. 06. 04. 10:11

    Kedves Tindigo!

    Utólag hozzáadva is teljesen jó, most már zselés, jó állagú lett. Alig bírtam visszapakolni a tubusába, már nem lehetett csak úgy beleönteni. Smile Végkövetkeztetés: ha nem aloe vera növénnyel csináljuk, jóval több solagum kell bele. Smile

  • Anonymus szerint:
     
    2012. 05. 30. 12:23

    Sutibaba, elvileg hozzá lehet tenni utólag is, én is azt olvastam, csak vajon fel fog olvadni akkor a krémben? Eredetileg melegen tetted bele? Lehet, hogy az enyém azért is lett sűrűbb, mert aloe gélt használtam, az már eleve nem folyik. Hát nincs jobb ötletem, mint hogy próbáld meg utólag beletenni. El csak nem rontja, max. változatlanul folyni fog. Grin A glicerin nedvességmegkötő, nem gélesedik. Egyébként keverés közben szinte azonnal, 1 percen belül elkezdett gélesedni. Szóval ha legközelebb csinálod, és nem gélesedik szinte azonnal, már akkor rögtön tegyél bele még. Smile Amúgy a hatásán nem változtat, hogy nem lett gél, csak úgy könnyebb lett volna használni. De ha ennyire folyik, akkor teheted spricnibe is, és akkor tud fújni mindkét orcájára egyet-egyet, és úgy elkenni utána, így az ujján sem folyna. Akkor nem veszik kárba. Smile

  • Sutibaba szerint:
     
    2012. 05. 30. 11:59

    Kedves Tindigo!

    Azt szeretném kérdezni, hogy szerinted mitől lehet az, hogy nem akar begélesedni ez a fertőtlenítő gél. A recepttől annyiban tértem el, hogy glicerint nem tettem bele, az is gélesít? Illetve Aloe vera növényem meghalt, így Cosmioról rendeltet tettem bele, az folyékony állapotú, kicsit se géles, ez is lehet gond? Solagumot használtam hozzá, többet is, mint két késhegynyit, mert nem akart gélesedni. Azt olvastam, hogy hidegen is hozzá lehet tenni a kotyvaszunkhoz, próbáljak még most tenni bele hidegen? A barátom azt mondta tök jó, csak kifolyik az ujjai közül. Smile

  • Keku szerint:
     
    2012. 05. 23. 13:34

    Kedves Shambles
    Propolisz tinktúra mert tk. ír, azt hiszem a tk. a teáskanál röviditése lehet.
    A propolisz tinktúráról meg a kenőcsről nekem egész fejezetem van írva a
    könyvemben. Egész oldal telt meg a propolisz gyógyhatásával, ti úgy látom
    mind konzerváló szert használjátok, de jó gyógyászati alkalmazása van.
    Úgy belsőleg mind külsöleg lehet hazsnálni a propolisz tinktúrát.

  • Anonymus szerint:
     
    2012. 05. 23. 13:32

    Shambles, igen, alkoholos propolisz tinktúráról van szó. Őszintén szólva nem is tudtam, hogy lehet vásárolni másmilyen formában. Az általam készített receptek mindegyikében van, mert ezt használom tartósítószerként, aminek szintén tökéletes.

  • shambles szerint:
     
    2012. 05. 23. 13:19

    Amikor propoliszról van szó, akkor az alkoholos tinktúráról beszéltek?Mert max.azt tudom beszerezni

  • Anonymus szerint:
     
    2012. 03. 23. 22:14

    Köszi, ari vagy. Ha kigondoltad, meg megcsináltad a sajátod, akkor írd majd meg Te is. Smile Alig vannak még férfi-receptek. Bár én most ezt kenem a saját arcomra is, pattanás-nyomkodás után, szerencsére az arcomon nem kell borotválkoznom. Grin Bár nem kéne nyomkodni magamat, de néha nem bírom megállni… Razz Úgyhogy én legalább annyira örültem ennek a receptnek, mint a párom. Smile

  • Fanni szerint:
    2012. 03. 23. 16:09

    Ez nagyon jól hangzik! Smile Én épp tegnapelőtt készítettem ugyanilyen célból krémet, de legközelebb ezt is ki fogom próbálni. Amúgy épp hasonlón járt az agyam, csak meg nem gondoltam kiSmile

Mondd el te is a véleményed!

A hozzászólás írásához kérlek lépj be. Ha nem vagy még tag itt regisztrálhatsz.