Anyatejes szappan


Ha valakinek született már valaha gyereke, akkor az tudja, hogy az első hetekben, hónapokban szinte minden gondolata a kisbabája körül forog. Elárulom, hogy így van ez a 6. gyerkőcnél is. Smile

Egy kedves barátnőm ötlete volt, hogy talán lehetne anyatejből is szappant főzni, a kecsketejes szappanok analógiájára. Először, lévén mindketten szoptatási tanácsadók vagyunk, kicsit megijedtünk az ötlettől. Ugyanis nincs jobb helye az anyatejnek a kisbaba pocakjánál, illetve egy tejtesó pocakja is érdemesebb hely e becses kincsnek, mint mondjuk a szappan. Mégis előfordul, amikor akad egy kevés többlet, amit mondjunk nincs időnk, energiánk steril módon lefejni, tárolni (mert mondjuk 5 másik gyerkőcöt kell ellátnunk a kis újszülött mellett Big Smile. Nos ilyenkor még mindig jobb egy kisebb adag szappant készíteni kimondottan a kisbabának, mint a lefolyóba önteni a tejecskét!

Így születtek meg ezek a csodaszép szappanok, Félixnek és csakis Neki címezve Big Smile)

Hozzávalók
  • 300 g olíva olaj
  • 80g kókuszolaj
  • 20 g sheavaj (extra olajként)
  • 128g fagyasztott anyatej
  • 55 g lúg

Anyatejes szappan

Elkészítés

A hidegeljárásos szappanfőzési technikával készítettem a szappant. A lényeg annyi volt csak, hogy az anyatejet kis fagyasztott kockák formájában (jégkockatartó) raktam a lúg mellé. Vagyis igazából a lúgot a fagyasztott anyatej mellé. Teljesen natúr egyébként, mert úgy éreztem, hogy Félix illatát nem érdemes semmivel sem elnyomni, hiszen olyan jó! :-) Kivételkor rendkívül puhák voltak a szappanok, de gyönyörűen kijöttek a formából, így nem aggódom, hogy 4 hét múlva használhatóak lesznek-e vagy sem. Na, mit szóltok hozzá??? :-)))

Forrás: tovább a linkre

Babaápolás, , , , ,

A lukreciakencei.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz. Szappankészítés előtt kötelező olvasmány: Ami nélkül ne kezdj hozzá a szappanfőzéshez! Krémkészítőknek pedig: Házi kozmetikumok - vigyázat!

Szerző: Fodormenta
Lakhely: Pilis
Weboldal: http://eperfaszappanok.blogspot.com/

Orvosként végeztem, de most legfőképpen 6 gyerkőc anyukája vagyok. A kettőt úgy tudom összeegyeztetni, hogy a betegségek megelőzésére koncentrálok, így kezdtem bele a saját kis farmunk mellett, ami gyümölcsöt, tojást, zöldségeket ad nekünk, a szappanfőzésbe, kencézésbe. Honlapom: http://eperfaszappanok.blogspot.com/

20 hozzászólás

Szeretnéd követni a hozzászólásokat? Iratkozz fel hozzászólások Hozzászólások rss csatornája RSS csatornájára.

  • lujza83 szerint:
     
    2015. 06. 03. 07:43

    Meddig áll el ez a szappan?

  • wircsi szerint:
     
    2014. 06. 24. 22:23

    Először is, köszönet a kitűnő receptért! Ma készítettem el harmadszor, csodálatos. Kezdő vagyok, ez olt az első szappanom, és elsőre nagyon jól sikerült. Yes
    De ma úgy tűnik, nem voltam elég alapos a lúg elkeverésekor. A szappan tökéletes lett, de mikor kivettem a formából, láttam, hogy a felületén apró lúgkristályok vannak elszórtan, és mintha “lúgot izzadna”. Ha az indikátorcsíkot a szappan felülethez érintem, apró sötétlila pettyek jelennek meg rajta.(Nagyon szép különben. Smile )
    Mit tehetek? Idővel elillan belőle a lúgosság? Vagy próbáljam meg újraolvasztani? Az használ ilyen esetben? Question
    Csak attól félek, hogy a melegítésnél pont a legértékesebb anyagok sérülnek meg.
    Nagyon várom a tapasztalt “szappanosok” válaszát!
    Előre is köszönöm!

  • 2013. 11. 03. 16:53

    Gabi! Én csak akkor kezdtem el használni, amikor elkezdett kúszni-mászni. Szóval amikor már koszos lett. Addig szerintem bőven elég a víz a finom bababőrnek. Yes

  • 2013. 11. 03. 16:51

    Edit, ez szuper! Big Smile

  • 2013. 11. 03. 16:50

    Szia! Fagyasztva 128 gramm. Smile Smile

  • Sundae szerint:
     
    2013. 10. 27. 18:43

    Az anyatej frissen vagy fagyasztva legyen 128 g?

  • szerint:
     
    2013. 06. 19. 17:38

    Kedves Fodormenta!

    Nagyon köszönjük a receptet! Ez volt az első saját készítésű szappanunk Smile A színe nem lett olyan szép mint neked a képen (nekünk inkább homokszínű lett valamiért), de ez nem von le az értékéből. Smile Először magunkon próbáltuk ki és már egy hete a 6 hónaposunk élvezi az esti pancsizás közben Smile Sajnos kicsit problémás bőre van, de már most tűnnek el a száraz foltocskái Yes

  • GoGabi szerint:
     
    2013. 05. 29. 10:51

    sziasztok! nagyon jól hangzik e recept. tudna írni valaki a tapasztalatokról? szerette a babák bőre?mikortól lehet használni és milyen gyakran ajánljátok? most lesz 6 hetes a babám..
    köszi

  • timangel szerint:
     
    2012. 12. 15. 14:16

    Kedves Fodormenta!
    Kipróbáltam a szappanreceptedet. Kisfiam már egy éves, volt egy kevés tejem lefagyasztva, biztos nem adom már neki oda cumisüvegből (amúgy sem kapott soha semmit belőle), így gondoltam így fogom hasznosítani Smile. Most még érik, nagyon várom már, hogy végre használhassuk! Ha be fog válni, sajnálni fogom, hogy nem fejtem többet Smile. Most pedig már csak annyi van, amennyi neki kell igény szerint. Köszönöm a receptet!

  • batora szerint:
     
    2012. 11. 10. 11:06

    Szia Szilvakompi!
    ( Eat Mindjárt ki is megyek a sufniba egyért Smile )

    Így látatlanba nehéz ezt megmondani, szerintem az már egy kész szappan, amit fel lehet olvasztani, színezni, illatosítani, újraönteni… Nagymami kincsestárában láttam ilyet. De biztos, hogy SLS mentes??? Ugyanis ők is árulnak SLS-t és menteset is.

  • szilvakompi79 szerint:
     
    2012. 11. 09. 22:08

    Sziasztok Smile
    2 éve kezdtem naturkodni, miután sikeresen kikezeltem a férjem contact dermatitisét egy új, akciós, nyárias virág illatú mosópor után. Azóta minden parabent kidobtam a lakásból, és nem is engedem be őket többet Wink
    Hihetetlen, hogy sokszor a még Zöldnek mondott kozmetikumokba is beletuszkolják…. Mad Most olvastam, hogy az általam használt alternatív mosófolyadékben is van SLS Really Angry
    A kérdésem az lenne, hogy itt Skóciában nem tudok hozzájutni lúgokhoz, meg más szappan alapanyaghoz, csak előregyártott szappanbázisokat árulnak a szaküzletek is. Akkor hogyan csináljak egy ilyen receptet? Ugyanúgy kell bele ennyi olaj??? Segítsetek, hamarosan érkezik a kisbabám, és még nem tudom, mivel fogom fürdetni Question
    Szuper ez az oldal, és fürdőbombákat innen kezdtem csinálni egy éve, jó hogy vagytok Clap

  • Baba szerint:
     
    2012. 10. 23. 06:44

    Lukréciának is írtam mailben. Egy kolozsvári lány árul anyatejet a neten. Az előbb olvastam egy hírlevélben. Akit érdekel: http://www.stiridecluj.ro/social/o-clujeanca-vinde-lapte-matern-pe-internet-cu-15-lei-litrul

  • judwil szerint:
     
    2012. 05. 06. 18:33

    Ez a szappan gyönyörü es biztos nagyon jooo is!Smile Thsara-az ötlet nem “morbid”. Minden tejböl lehet szappant kesziteni, legyen szamärtej, kancatej v. anytej stb…ez pusztän är es hozzäferhetöseg kerdese.Smile Mivel eddig meg csak kecsketejjel es joghurttal dolgoztam, nem tudom mi a különbseg.
    Maja, ha a szappanod tulmelegedett az ugye nem szilikon formäban volt?
    Fodormenta,gratulälok a babyhoz es toväbbi jo szappanozäst kivänok!Smile

  • Viki szerint:
      weboldal
    2012. 05. 06. 16:08

    Gyönyörű szappanok.

  • 2012. 03. 30. 09:52

    Viziboci! A Nyugati Pályaudvar melletti Westendben van egy stand, ahol rengeteg féle szilikonformát árusítanak, ott vette nekem a férjem ajándékba. Big Smile)

  • 2012. 03. 30. 09:50

    Maja! De valószínűleg melegedett még mert kissé megbarnult, de nem fulladt be. Te tömbformában csináltad a kecsketejest? Lehet, az volt a gond…

  • viziboci szerint:
     
    2012. 03. 29. 14:04

    Szia. Nagyon szépek Smile. Meg tudnád mondani, honnan veszed a szilikon formákat? Köszönöm.

  • Maja szerint:
     
    2012. 03. 27. 19:28

    Mire nem jó az anyatej!!!Káprázatos!Gratulálok a szappanhoz!Nem melegedett kiöntés után?Nekem a kecsketejesem befulladtFrown

  • tHsara szerint:
     
    2012. 03. 27. 19:10

    Ezen agyaltam már legalább három hete. Csak attól tartottam, hogy morbidnak tartanák Smile nagyon tetszik az ötlet, örülök, hogy másnak is eszébe jutott Wink

  • Edes Oko Otthon szerint:
     
    2012. 03. 27. 15:47

    Hát ez annyira tuti, hogy tuti megcsinálom. Nem csak a bébimnek, de az elsőszülöttemnek is, hiszen el sem tudom mondani, mennyire érzékeny a bőre! Nekem annyi tejem volt Nimródnál, hoy 2 tejtesó mellett és roskadásig volt a mélyhűtő, mindezt 2.5 évig gyűrtem, szóval nálunk szuper helye lesz a szappanban is Smile

Mondd el te is a véleményed!

A hozzászólás írásához kérlek lépj be. Ha nem vagy még tag itt regisztrálhatsz.