Levendulás szem szérum


Az öregség a szemünkön látszik meg legelőször, ezért azt kezdjük el pánikszerűen kenni mindenféle krémekkel. Így voltam én is, mikor elkezdtek a fekete karikák sötétedni a szemem alatt, és megjelentek az első szarkalábak. Nem sajnáltam a pénzt, megvettem az Avon összes fellelhető szemránckrémét, majd mikor nem segítettek vettem márkás krémet 8000 Ft-ért is. De nem tett velem csodát. Aztán szerencsémre változtattak a munkaidőmön: már nem 8-9 órát, csak napi 6 órát kellett ülnöm a monitort bámulva. Ettől rögtön elmúlt a minden este előjövő szemfájásom, és a karikák is javultak. Azt is megfigyeltem, hogy ha nem alszom eleget, rögtön sötétebb lesz a szemem alja. A napi 7-8 óra alvás tehát kötelező mindenkinek, aki nem akar gyorsan öregedni. Ezen felül az elégséges, legalább 2 liter folyadékbevitel naponta (víz vagy tea) szintén segít a bőrnek szépülni. A szemránckrém már csak hab a tortán, hatalmas változást ne várjunk tőle – viszont a bolti, kőolajos vackoknál ezerszer jobb.

Hozzávalók
  • 3 evőkanál jojoba olaj
  • 1 evőkanál szőlőmag olaj
  • 5 csepp levendula olaj
  • 3 csepp római kamilla olaj
  • 2 csepp bergamott olaj

Levendulás szem szérum

Elkészítés

Öntsük az olajokat egy cseppentős üvegbe, és jól rázzuk össze minden használatkor. Egyetlen cseppet tegyünk az ujjunkra és kenjük a szemkörnyékre lefekvés előtt. A jojoba olaj szerkezete nagyon hasonlít az emberi bőr által termelt faggyúhoz, ezért nagyon jól segíti a bőrt a nedvesség megkötésében, rugalmasabbá teszi. Jó érzékeny bőrre, száraz bőrre, aknés bőrre egyaránt, nem kelt zsíros érzetet. Magas az E vitamin tartalma, és fényvédő tulajdonsága is van: 16 faktoros! A szőlőmag olaj könnyen és gyorsan felszívódik, regenerálja a bőrt, megelőzi korai öregedését. Tökéletes normál és zsíros bőrre egyaránt, különösen a szem környékére van jó hatással. A felhasznált illóolajok pedig kifejezetten a szemkörnyék bőrének ápolására valók, de használhatunk ezen kívül citrom, rózsa, pálmarózsa, édeskömény illóolajokat.

Szemápoló krémek, , ,

A lukreciakencei.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz. Szappankészítés előtt kötelező olvasmány: Ami nélkül ne kezdj hozzá a szappanfőzéshez! Krémkészítőknek pedig: Házi kozmetikumok - vigyázat!

Szerző: Lukrécia

Néhány éve hobbim a krémkeverés. A fogkrémtől a tisztítószerig mindent saját kezűleg készítek. Amit lehetett, már lecseréltem itthon, gyakorlatilag kiirtottam a házból a vegyszereket. Jól érzem magam, a bőröm, ami szárazságra hajlamos, érzékeny volt most már inkább normál. Ebben persze nagy jelentősége van a táplálkozás megreformálásának is, amit szintén mindenkinek ajánlok.

25 hozzászólás

Szeretnéd követni a hozzászólásokat? Iratkozz fel hozzászólások Hozzászólások rss csatornája RSS csatornájára.

  • Freya szerint:
     
    2012. 06. 17. 23:11

    Honoemi: http://lukreciakencei.hu/recept/testapolas/egyeb/napozoszerek/napkrem-teszteles-alatt

    itt elég sok mindent átrágtunk, hátha találsz valami érdekeset. A Cosmio sunblocker port árul, oda való amit írtam (TiO2-ZnO keverék). ZnO-bol általában a krém össztömegének 1%-nyi mennyisége felel meg durván 1 SPF-nek.Nem érdemes 15SPF fölé menni, az okokat lásd az idézetben.

  • honoemi szerint:
     
    2012. 06. 17. 22:30

    Freya! Mi ez a faktorszám növelő Cosmios por?? Nem értem az idézetet. Question

    Egyébként cink-oxidot milyen mennyiségben kellene a házi készítésű készítményekbe adagolni, hogy legyen is hatása, de mégse legyen fehér maszkunk a krémtől??

    Biofeleség! Tudsz ajánlani ilyen bió fényvédőt?

  • Freya szerint:
     
    2012. 06. 17. 19:21

    így igaz, ahogy Biofeleség mondja, a Ti- és a ZnO szemcsék prizmaként viselkednek, és visszaverik a sugarakat.

  • Freya szerint:
     
    2012. 06. 17. 19:20

    Freya szerint:

    2012. 05. 05. 21:05

    A fenti krémben használt olajoknak és a sheának már önmagában is van fényvédő hatása, igaz a faktorszám 4-7 között mozog, és nem adódik össze! Az általad vásárolt por esetében a Cosmio oldalán az áll, hogy “Adagolás: faktoronként 0,5%”. Az tévhit, hogy egy 50-es faktorszámmal rendelkező krém 3x jobban véd (hosszabb ideig) mint mondjuk a 15-ös. Célszerű 15-ös faktorszámig feltornászni a naptejet, de efölött már csak marketing . Míg a 15 faktorszámú napozószer 93-94 százalékos védelmet nyújt az UVA és UVB sugarak ellen, addig a jóval drágább, 40 faktorszámú csupán kicsivel többet, 97 százalékosat.

  • Biofeleség szerint:
     
    2012. 06. 17. 19:12

    Kedves Kincsem!
    Ha nagyon a házi kotyvasztásnál akarunk maradni akkor cink-oxid és titánium-bioxid, de ha a legbiztosabb védelmet keressük, akkor a bio fényvő termékek a legjobbak, mert ezek tartalmaznak ilyen fizikai fényvédőket és a bőrre nem káros, biztos hatású kémiaiakat is.

  • Freya szerint:
     
    2012. 06. 17. 19:09

    A sheának a források szerint 5-7 az SPF-e. A kókuszolajat is használják fényvédőként a trópusokon évszázadok óta, de ne feledkezzünk meg arról, hogy ők oda születtek: a genetika ebben az esetben a főszereplőBig Smile .

  • Kincs szerint:
     
    2012. 06. 17. 18:37

    Biofeleség! Kiss

    Fényvédőként ok! Yes

    És a káros sugarakra? (UVA,UVB..)

  • Biofeleség szerint:
     
    2012. 06. 17. 18:31

    Freya és Kincsem,
    Remélem hasznotokra lessz: itt olaszországban a leggyakrabban a rizsolajat, a szójaolajat és a szezámmag-olajat hasznlják a természetes fényvédő krémekben,, mert ezeknek nagyobb a fényvédő hatásuk mint egyéb olajoknbak. Illetve a sheavajról olvastam még hogy az afrikai nők fényvédőként is alkalmazzák.

  • Freya szerint:
     
    2012. 06. 17. 18:15

    szia, igen,SPF szempontjából mindegy.

  • Kincs szerint:
     
    2012. 06. 17. 17:28

    Szió!

    Írtad,hogy “a növényi olajoknak SAJNOS nem magasabb a fényvédő faktoruk 7-8-nál, és sosem adódik össze egy keverékben.”

    Akkor mind egy,hogy egy fajta olajat használok hozzá vagy többet ha úgy sem adódik össze Confused

  • Freya szerint:
     
    2012. 06. 17. 17:21

    Szia Kincs- számolni semmi képpen se tudjuk azokat, arra kell hagyatkozzunk amit megbízhatónak mondott anyagok, hivatalos források (nem webáruházak) állítanak róluk, remélve,hogy mérések alapján és nem a hasukra csappva mondják. Az összeolvasottak alapján én arra a következtetésre jutottam, hogy a határ valahol 7-8 SPF-él van az olajok/vajak esetében.

  • Kincs szerint:
     
    2012. 06. 17. 16:25

    Kedves Freya!

    Mesélj Nekem légyszi arról ,hogy – hogy is kapom meg (számolom ki) egy napolaj faktorszámát!? Waiting

    Bye Kincs

  • honoemi szerint:
     
    2012. 06. 17. 16:13

    Na ja! Nem is találtam. Smile … figyelni fogom. Wink … Hát! A tartósítás meg emulgálás kérdésének még utána kell olvasnom alaposan mielőtt belekezdek a házikence készítésbe. Még nem tiszta. Frown

  • Mini Boszi szerint:
     
    2012. 06. 17. 15:52

    Honoemi, még ne keresd, vmi gubanc van… aztán lehet, h 2x is ott lesz Smile

  • honoemi szerint:
     
    2012. 06. 17. 15:45

    In Love Köszi! Keresem …

  • Mini Boszi szerint:
     
    2012. 06. 17. 15:36

    Honoemi,
    feltettem a receptet részletes leírással. Az ilyen krémek állitólag min.3 hónapig elállnak a hűtőben, de ezt nem tudom tutira, mert ennek a szemápolónak esélye sem lesz! Big Smile

  • Freya szerint:
     
    2012. 06. 17. 15:07

    Honoemi: a növényi olajoknak SAJNOS nem magasabb a fényvédő faktoruk 7-8-nál, és sosem adódik össze egy keverékben.

  • Kincs szerint:
     
    2012. 06. 17. 14:35

    Hypnotized

  • honoemi szerint:
     
    2012. 06. 17. 14:26

    Bocsánat, hogy belekotyogok:
    kmanuka! A kérdéses olajok illóolajok, azok viszonylag könnyen beszerezhetők. Lehet, hogy csak ez okozta a félreértést?

    Most böngészem a szemápolókat. ennél a receptnél megakadt a szemem a jojobaolaj fényvédő faktorán. 16-os??? Eddig 2 ilyen témájú cikkbe futottam, ahol a makadámiadió és kendermagolaj vitte a prímet 6-os SPF-fel. Persze nem biztos, hogy megbízható a forrás.
    Ezért is szeretném kérdezni, hogy hol lehet megbízható forrásból utánanézni a növényi olajok fényvédő faktorának???

    Mini Boszi! Köszi a receptet! Szimpatikus a krém állag is!! Kérdésem, hogy a szójalecitin mikor kerül felhasználásra? Mikor kerül a krémbe?

    Meg úgy a tartósítással kapcsolatban kérdeznélek mindkettőtöket Lukrécia és Mini Boszi, hogy nem kell a receptbe a kis mennyiség miatt? Eddigi szerény ismereteimből azt tudom, hogy azokat a krémeket, amik vizet tartalmaznak tartósítani kell. Vagy mégsem?

  • Lukrécia szerint:
      weboldal
    2012. 06. 17. 14:25

    Kedves Mini Boszi!

    Ez már egy teljesen új recept, remélem felteszed a nevedben az oldalra!

    Lukrécia

  • Mini Boszi szerint:
     
    2012. 06. 17. 13:34

    Lukrécia,
    krémesítettem a fönti receptet, es fantasztikus krém lett belőle, pettyhüdt bőrom rugalmasabb lett tőle, a karikák világosabbak! Íme: 1 csipet méhviasz, 1kk szőlőmag olaj, 1 kk kanál csipke bogyó olaj, 1kk jojoba olaj, 5 cs. levendula, 5 cs.bergamott, kevés szójalecitin, rózsavíz. Olajokat egybe gőz fölott. Aztán bele a vizet cseppenként, én kézi tejhabosítóval keverek, amit lehet…

  • kmanuka szerint:
     
    2012. 05. 10. 14:30

    Szia!

    A kérdésem az lenne, hogy levendula olajat, római kamilla olajat, valamint bergamott olajat, hol lehet beszerezni?

    Előre is köszi,

    Kmanuka

  • Csacska szerint:
    2011. 08. 24. 16:17

    Szia!

    Köszi a gyors választ, akkor beszerzem még a hiányzó olajat! Még egy kérdés, cseppentős üveget gyógyszertárban lehet venni?
    Köszi: Csacska

  • Lukrécia szerint:
     
    2011. 08. 22. 19:07

    Szia Csacska!
    A ligetszépe is nagyon jó, meg a mandula is. Öregedő bőrre a ligetszépe, a mandula meg mindenkinek. Illóolajból arra figyelj, hogy az arány megmaradjon, vagyis összesen 10 csepp ekkora mennyiségbe. De azért a kamilla tényleg jót tesz benne, ha van. Az orrod vezéreljen az arányoknál.

  • Csacska szerint:
    2011. 08. 16. 19:07

    Szia!

    Anyukámnak szeretném elkészíteni ezt a szérumot, és az lenne a kérdésem,hogy szőlőmag olaj helyett mit tudnék esetleg használni? Van mandula ligetszépe és jojoba olajam. Az illóolajok közül levendulát és pálmarózsát használnék,mert ezek vannak itthon.
    Milyen arányban tegyem ezeket bele?

    Előre is köszönöm szépen!

    Csacska

Mondd el te is a véleményed!

A hozzászólás írásához kérlek lépj be. Ha nem vagy még tag itt regisztrálhatsz.