Szempillaspirál – vízalapú, nem kenődő


A szempillaspirál volt a legutolsó, amit leváltottam kencéim közül, de végre eljött a pillanat, hogy ennek is nekiessek. Az olajalapú szempillaspirál, amit első nekifutásra gyártottam le, nagyon kenődött, és összeragadtak a pillák, így egy vízalapúnak ugrottam neki. Második próbálkozásomat teljes siker koronázta, jobb lett mint a bolti, mert még annyira se kenődött el. Smile
Persze, -sajnos,- úszásnak, esőnek, sírásnak, rívásnak miegymásnak nem áll ellent, azonban könnyen lemosható.
Mindemellett, szépen meghosszabbította, látszatra dúsított is valamelyest, és nem nehezítette el a pillákat se, és a ricinus olaj miatt kitartó használat mellett nem csak optikailag érhetjük el az álompillákat! Wink

Hozzávalók
  • 7ml víz
  • 3ml ricinusolaj
  • (késhegynyi lecitin
  • ) szénpor
  • (nagyonpicikéshegynyi xanthan
  • ) pár csepp betadin

Szempillaspirál – vízalapú, nem kenődő

Elkészítés

Bátor voltam, és már magába a tubusba beledobtam a lecitin granulátumot egy kis meleg víz társaságában, és addig "shakeltem" kitartóan, míg fel nem oldódott. Akinek van lysolecitinje, nyugodtan használja, megspórol egy tubustáncot, és az oldással sem kell vacakolnia. Ezt követően hozzáadtam a szénport, a xanthant és a ricinusolajat is, és a kefével alaposan összeköpültem a tubusban. Ha valakinek nincs kéznél se lecitin, se xanthan, ne essen kétségbe, nyugodtan kihagyhatóak, ezek csak az állag megtartásában segítenek, de ezek nélkül is remekül használható. A szén adszorpciós tulajdonsága miatt egy darabig nem fog megromlani tartósítás nélkül sem, azonban ez nem tart örökké, ezért pár csepp betadinnal érdemes ennek elejét venni. (Rokonsal-t nem használnék, nem csak azért, mert nem savas a krém, hanem mert a benzyl-alcohol, és a benne lévő savak is irritálhatják a szemet, a betadint biztonságosabbnak tartom.) Szénporból rakjunk bele annyit amennyit tudunk, és még jó az állaga, ez a legfőbb komponens. Ha egy kicsit besűrűsödött a tubusban, pár csepp vízzel segíthetünk rajta.

Sminkszerek, , , ,

A lukreciakencei.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz. Szappankészítés előtt kötelező olvasmány: Ami nélkül ne kezdj hozzá a szappanfőzéshez! Krémkészítőknek pedig: Házi kozmetikumok - vigyázat!

Szerző: Jellow

8 hozzászólás

Szeretnéd követni a hozzászólásokat? Iratkozz fel hozzászólások Hozzászólások rss csatornája RSS csatornájára.

  • afonyaszorp szerint:
     
    2016. 03. 03. 15:21

    Szia Yellow Smile
    Nekem Betadine krémem van. Szerinted az is jó?
    De valahogy megcsinálom de visszatart, hogy mosásra vár a tubus Laugh

  • Jellow szerint:
     
    2014. 07. 27. 18:44

    Az utóbbi időben már csak szenet és vizet használok, inkább csak lustaságból. Ekkor annyi szenet teszek bele, amíg az állaga kissé sűrűn folyó lesz. Az eredeti recepthez képest, mivel ebben tartósítószer sincs, ugyan gyakrabban kell cserélni, de gyorsabb megcsinálni. De az eredeti recept tartósabb, és szebb eredményt ad szerintem Smile
    A lydolecithin talán még jobb is a közönséges lecithin granulátumnál, könnyebb lehet vele dolgozni Smile

  • csilliker szerint:
     
    2014. 07. 26. 17:57

    Érdeklődnék, hogy mennyi szénport kell ebbe a receptbe keverni, sűrű lesz a szénportól? Mert én már kevertem sokat, de még mindig nagyon hígnak érzem, illetve nagyon is kenődős még. Lisolecithinem van, ami nagyon sűrű, abból elég egy negyed kiskanállal? Tudtok segíteni, hogy legyen jobb az állaga? Köszi.

  • Altinay szerint:
     
    2014. 03. 29. 15:08

    Alig várom, hogy kipróbáljam!!! Smile

  • Jellow szerint:
     
    2014. 02. 20. 16:15

    Kedves szerujsz,

    sajnos nem vagyok biztos benne, hogy a tablettás lecitin pontosan milyen tulajdonságokkal rendelkezik, mert gyakorta keverik ilyenkor tömegnövelőkkel, avagy hasonló cuccdolgokkal. A tablettás lecitint ha jól tudom, főleg fogynivágyóknak adják, ezért szerintem ki van egészítve más összetevőkkel, meg kell nézni, mennyi része valóban lecitin. De ha van más emulgeálód, akkor az is jó lehet. A DM-ben valóban nincs mindig, de általában szokott, érdemes sokszor benézni érte. Smile
    De mivel viszonylag kevés olajat kellene csak emulgeálni, és a kefével össze lehet “dolgozni” ideiglenesen a két fázist, szerintem ha kihagyod, akkor is használható lesz.
    A xanthánt helyettesítheted bármilyen más gélképző anyaggal, de velük még nem próbáltam, de elméletben működnie kell. De sajnos ezeket talán még nehezebb beszerezni, mint a xanthánt. Esetleg zselatin, de ez állati eredetű, nem vagyok benne biztos hogy úgy fog-e működni mint a xanthán, és a benne lévő citromsav irritálhatja a szemet. De még majd gondolkodom rajta! Smile

  • szerujsz szerint:
     
    2014. 02. 20. 15:10

    A kedves városom kedves bioboltjában azt sem tudták, hogy mi az a lecitin és mi az a xanthan. Mikor mondtam, hogy szójalecitin, valami tablettás kiszerelést vett elő, nem vettem meg, gondoltam megkérdezlek, hogy az jó-e? Dm-ben nem találtam. A xanthant tudom valamivel helyettesíteni?

  • Jellow szerint:
     
    2014. 01. 04. 12:17

    Igen, ricinusolajat és orvosi széntablettát használtam, utóbbit alaposan porrá zúztam, de lehet hogy érdemesebb extrafinom szénport használni, melyet némely bioboltban lehet beszerezni, ezzel még nem próbáltam. A lecitin egy természetes emulgeáló, én ezt a D-vel kezdődő, m-mel végződő, két betűs drogériában vettem, szójalecitin granulátum néven, 300g 2000Ft körüli, de én ezt használom tényleg szinte mindenre, hasznos portéka! A Xanthánt pedig a Margit körút 60. alatti bioboltban vettem, 200g 1700Ft körüli volt. Ez utóbbit is utána sok mindenre fel lehet használni! Smile

  • Eszti91 szerint:
     
    2014. 01. 04. 11:11

    ez oké,de hol tudom ezeket beszerezni? ugyan úgy gyógyszertárban,mint a ricinus olajat? a szénpor az orvosi szénpor legyen nem?

Mondd el te is a véleményed!

A hozzászólás írásához kérlek lépj be. Ha nem vagy még tag itt regisztrálhatsz.