JAPÁN ZEN ARCMASZK


A zen a buddhizmus egyik ága, így alapja Buddha tanításai, de kínai hatásra taoista és konfucionista vonással is rendelkezik. A zen buddhizmus szoros kapcsolatban áll a teával, maga a teaszertartás is a zen rituáléból alakult ki. Japán kollégáim ugyan nem tanítottak meg a teaszertartásra -sajnos már Japánban sem tanítják-, viszont feleségeik szinte kortalannak tűnő arcbőre arra sarkalt, hogy kipróbáljam az alábbi ősi receptet, melynek egyik hatóanyaga a zöldtea.

A zöldtea megnyugtatja az érzékeny bőrt, összehúzza a pórusokat, a benne lévő antioxidánsok lassítják a bőr öregedését. A moszat javítja a bőr vér- és nyirokkeringését, salaktalanítja, méregteleníti a szöveteket, felgyorsítja a sejtfunkciókat és a sejt megújulást, hidratáló hatású.

Hozzávalók
  • 4 teáskanál jó minőségű zöld tea (kínai vagy japán)
  • 1 db. hínárlap (kombu) mintegy 10x10 cm-es

JAPÁN ZEN ARCMASZK

Elkészítés

Tegyünk 1 teáskanál zöldtea levelet kerámia csészében és forrázzuk le 1 dl vízzel. Néhány percig hagyjuk állni. Időközben a hínárlap mindkét oldalát áttöröljük egy nedves ruhával. Vágjuk/morzsoljuk nagyon apró darabra -ez a legmelósabb része az egésznek-, majd adjuk hozzá a zöld teát. Hagyjuk testhőmérsékletre lehűlni a keveréket Tegyük fel a zöld anyagot az arcunkra, kicsit síkos és „halszagú” de ez ne tántorítson el, majd fedjük be egy tiszta pamut kendővel. 15 percig hagyjuk, hogy a zöldtea és moszat kifejthesse hatását. Ezt követően alaposan öblítsük át, hogy megszabaduljunk a szárazanyag maradékától. Utána használjuk saját arckrémünket. A maszk jótékony hatása még 3-4 nap múlva is érzékelhető. Az algás zöldtea kivonatot használhatjuk tonikként, hűtőben 2 napig eláll.

Arcpakolások, ,

A lukreciakencei.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz. Szappankészítés előtt kötelező olvasmány: Ami nélkül ne kezdj hozzá a szappanfőzéshez! Krémkészítőknek pedig: Házi kozmetikumok - vigyázat!

Szerző: Freya
Lakhely: Halden

Üdvözöllek! Sokáig gondolkodtam hogyan sűríthetném össze egy mondatban mindazt ami az ÉN-t adja nálam. Édesanya, feleség és vegyészkutató igen erős kutyulási/kisérletezési késztetéssel megáldva – ez vagyok én :-). Szeretem természetes dolgokkal körülvenni magam, valamint a természet kincseit felhasználni a mindennapokban. Fontosnak tartom, hogy családom tagjai minél kevésbé legyenek kitéve ártó kemikáliáknak: ezért egy ideje a konyhámat is labornak képzelem ... Nagyon megtetszett ez az oldal mind tartalmát, mind pedig a stílusát nézve; úgy gondolom, igen hasznos ötleteket lehet itt találni és ezáltal sokat lehet tanulni is. Gratulálok mindenkinek!

8 hozzászólás

Szeretnéd követni a hozzászólásokat? Iratkozz fel hozzászólások Hozzászólások rss csatornája RSS csatornájára.

  • Freya szerint:
     
    2012. 05. 23. 14:08

    Kedves Keku – nem minden misopasztához kevernek halpasztát utólag, mivel van olyan változata amelyik már az erjeszés alatt tartalmazza azt.

    Sajnos amirő te írsz az már annyira nem az én korosztályom életvitele, mint az a bevezetőben is írtam a teaszertartásra nem tudtak megtanítani, mivel maguk sem ismerik már. És sajnos már ők is kapkodják a gyógyszereket.Viszont van amiből nem engednek: ilyen a zöldtea fogyasztás, és a sok hal meg rizs. Viszont egyre közkedveltebbek köreikben az amerikai gyorséttermi láncok.

  • Keku szerint:
     
    2012. 05. 23. 13:48

    Kedves Freya!
    A jappán-kínai orvoslát külön lehet tanulmányozni. Nekünk szokatlan az ő
    életvitelük. Ők keresik a baj okát (nem mind mi, ha fáj a fejünk be veszünk egy
    ászpirint, ha megy a hasunk be veszünk egy hasfogot), ők nem így csinálnak, meg
    kereseik, hogy miért fáj fejük, vagy miért megy a hasuk, és akíváltó okot próbálják
    meg szünteti. Ők nem csak össze-vissza isszák a gyógyteákat, hanem ahány
    kilosak annyi teát isznak. Ők nézeik a gyógynövény hűtő melegítő hatását is.
    Neki egy klülönleges ceremoniájuk van, ahogy teát készítik,náluk nagyon fontos,
    hogy hogyan készítik a teáikat. Itt így írja le a miso leves készítését: egy kicsi tő
    kombú fűvet 240 ml vízet, valami szardinia pikkelyt, ebből egy evőkanál kell, egy evőkanál miso pasztát használnak. A miso leves elkészítése: Tegyük a kombú
    növényt vízbe, melegítsük, amikor kezd főnni vegyük ki a kombut, adjuk a fővő
    vízhez a szardina pikelyt, vegyük le az edényt a tűzről, hagyjuk állni 1-3 percet, szűrjük
    le, hogy lemaradjon a hall pikely. Utána adjuk hozzá a miso pasztát, de nem kell
    tovább főzni. Melegen fogyasztandó, nem kell újra fel főzni (így tudtam csak leforditani).

  • Freya szerint:
     
    2012. 05. 23. 13:01

    Kedves Keku, így van.
    A miso a japán konyha jellegzetes ízesítője, szójababból készül. Mellé még rizst, árpát vagy búzát és sót adnak, majd ezt a keveréket évekig erjesztik tölgyfahordókban, rengeteg kővel lenyomatva. A japánok már régen használják, a belőle készült leves a tradicionális menü része. Nagy mennyiségű fehérje mellett tartalmaz még B-12 vitamint és minden egyéb vitamint amit a szója is tartalmaz. Lezárva, hűtőben sokáig eltartható. Erősíti a legyengült szervezetet, betegek is fogyaszthatják. A vegetáriánus és makrobiotikus konyha rendszeresen használja. Rákmegelőző hatása is ismeretes.
    Mióta hetente többször is fogyasszuk a saját bőrünkkel igazolhatjuk Smile áldásos hatásait..

  • Keku szerint:
     
    2012. 05. 23. 12:48

    Jappán szépség ápolás. Nagyon érdekes amit erről itt meg tárgyaltatok.
    Le is vettem egy könyvet, nekem van egy könyvem ami csak erről szól, rengeteg
    jó recept van benne. Úgy írja, hogy a miso leves jó: tápláló, széppé teszi az
    arc bőrét, szépiti a hajat is, méregtelenítő (kihajtja a mérgeket a szervezetből),
    segíti az emésztést, és meg erősíti a szervezetet. Itt van egy recept: Krém árpa
    kásából és rizsből. Egy kanál rizset és árpakását porrá örölünk és forrás vízzel
    jól elkeverjük. Ezt enni kell. Minden bőr típusra jó, főleg az érzékeny iritált bőrre.

  • Freya szerint:
     
    2012. 05. 23. 12:05

    Szia Tindigo. A tegnap épp japán vacsorán voltam, a batátunk szülei repültek ide egy hétre. A hölgy 65 éves, arca makulátlan … és a gyerkőcök utánni rohangálást jobban bírta mint mi, beleértve az egy éve Európában éő fiát is Smile.

    A lakomán a rizs mellett párolt zöldség, és különböző féleképpen elkészített hal volt. Meg a kihagyhatatlan miso leves … semmi olyan ami zsíros, vagy egészségtelen. Valójában nekik nem is egykönnyen megy az európai konyhát megszokni – a gulyásomból azonban 3x is szednek. Smile

  • Freya szerint:
     
    2012. 05. 23. 12:01

    Sziasztok Lányok!

    Igen, az ázsiai boltok árulják a lapokat. Ehez a recepthez a kombut használtam, ami nem ugyanaz mint amit a sushihoz használok. De a “sushi” hínárlapot is kipróbáltam, és azzal is működik.

  • gaboca szerint:
     
    2012. 05. 23. 11:42

    Tindigo, a hínárlap szerintem az amit a suhsihoz használnak. Kínai boltban talán lehet kapni, ahol élelmiszert árulnak.

  • Anonymus szerint:
     
    2012. 05. 23. 11:27

    Nagyon szimpi ez a recepted! Szerintem is olyan gyönyörű, kortalan a bőrük az ázsiai nőknek! Nagyon szépek szerintem. Smile Hol lehet kapni hínárlapot? Még csak nem is hallottam róla. Smile
    Egyébként beszélgettem egy-két ázsiai nővel, és azt mondták, hogy azért is ilyen szépek, mert nem esznek meg mindent, mint az európai nők… Rengeteg zöld teát isznak, az italokban sose tesznek cukrot, nem esznek gabonaféléket, és rengeteg zöldséget fogyasztanak. Ráálltam erre én is egy ideje, néha azért bűnözök, viszont nagyon kevés kenyeret és cukrot fogyasztok, rengeteg rizst és zöldséget eszek, és tényleg szebb a bőröm. Mondjuk biztos a krémektől is, de szerintem fontos, hogy mit eszünk. Smile Bocs a szösszenetért, de számomra nagyon meggyőző volt ezeket egy ötvenes, szinte ránctalan és nagyon jó alakú, vékony ázsiai (konkrétan kínai) hölgytől. Smile Vele beszélgettem erről a legtöbbet, ő még a jógában hisz a helyes táplálkozás mellett, mindennap jógázik egy órát. Szerintem nagyon klasszul tartja magát, ennyire ránctalan, sima és feszes bőrű európai nőt nem nagyon találsz 50 felett.

Mondd el te is a véleményed!

A hozzászólás írásához kérlek lépj be. Ha nem vagy még tag itt regisztrálhatsz.