Arcápoló lotion


Ez egy tényleg könnyű krém, inkább lotion, mert egészen lágy. Olyan kencét szerettem volna, amit pumpás flakonból lehet használni, nem kell benne kézzel nyúlkálni. Én végülis tubustégelybe tettem.
30 g-nyi krém lesz belőle.

Hozzávalók
  • 5g sheavaj
  • 10g jojobaolaj
  • 5g szőlőmagolaj
  • 1g méhviasz
  • 10g rózsavíz
  • 1.5g Lysolecitin
  • illóolajok ízlés szerint
  • 6 csepp Rokonsal
  • 1csepp tejsav

Arcápoló lotion

Elkészítés

A jojobaolajat, a lecitint és a méhviaszt egy tálkában vízfürdőbe tesszük, míg a méhviasz elolvad. Ezután kivesszük a vízfürdőből, beletesszük a sheavajat és kevergetve felolvasztjuk benne. Hozzáöntjük a szőlőmagolajat is. Közben a rózsavizet is kicsit felmelegítjük. Folyamatos keverés mellett az olajokhoz öntjük a vizes részt. Még pár percig keverjük, hogy igazán homogén legyen. Ezután hideg vízfürdőbe tehetjük. Ha illót is teszünk bele, azt a végén tegyük, mikor már kissé kihűlt a krém. Tartósítónak én Rokonsalt használtam a Cosmióról az ott leírtak szerint (10g krémhez 2 csepp kell, plusz tejsav, mert savas közegben működik csak).

Arckrémek, , , , , , ,

A lukreciakencei.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz. Szappankészítés előtt kötelező olvasmány: Ami nélkül ne kezdj hozzá a szappanfőzéshez! Krémkészítőknek pedig: Házi kozmetikumok - vigyázat!

Szerző: Renata

46 hozzászólás

Szeretnéd követni a hozzászólásokat? Iratkozz fel hozzászólások Hozzászólások rss csatornája RSS csatornájára.

Összesen: 2 oldal1 2
  • gretus76 szerint:
     
    2013. 02. 01. 14:19

    Köszönöm batora!
    Holnap beszerzem Yes

  • batora szerint:
     
    2013. 02. 01. 11:57

    Szia Grétus!

    Szójalecitin (granulátum) bioboltban is kapható (én 1600 Ft-ért vettem 125 g-ot), de ha van a közeledben DM, ott is kapható. Das gesunde plusz-os kék dobozos, 300 g ugyan (elég nagy kiszerelés), kb fél évvel ezelőtt 2eFt alatt volt az ára.

  • gretus76 szerint:
     
    2013. 02. 01. 11:16

    Sziasztok!

    Megcsinálnám ezt a krémet magamnak de szójalectininnel még nem találkoztam, hol lehet egyátalán kapni?
    Én vidéki városban élek és rendelgetni nem szeretnék állandóan. Láttam ezen a honlapon hogy a Lysolecitin-t elő lehet állítani na és ehhez kellene nekem a szójalecitin.
    Gyógyszertár vagy kisebb biboltban van szerintetek?

    Köszi

  • cserenkov szerint:
     
    2013. 01. 22. 13:47

    batora, köszi a gyors választ! Smile

  • batora szerint:
     
    2013. 01. 22. 13:09

    Szia Cserenkov!

    A propolisz propolisz tinktúrát takar. Én ebbe a receptbe kb. 5-10 cseppet tennék, de azt azért nem árt tudni a propoliszos tartósításról, hogy:
    – nyáron általában kevés szokott lenni (többünk tapasztalata)
    – nem kell akkor bele tejsav sem
    – egyéni érzékenység előfordulhat (Bőrpróba!)
    – sárgás-sárgásbarnás lesz a krém színe
    – a lehűlt krémbe kell belekeverni (ahogyan az illóolajokat is).

  • cserenkov szerint:
     
    2013. 01. 22. 12:13

    sziasztok!

    írtátok, hogy a Rokonsált lehet helyettesíteni propolisszal. ez propolisz-tintúrát takar? mennyire van szükség a krémhez?

    kösz!

  • casale szerint:
     
    2013. 01. 02. 20:58

    Kedves Mara!
    Minden illóolaj, de citrusfélék használata előtt feltétlenül csinálj bőrpróbát a csuklódon! Ne töményen, hanem mondjuk olívaolajjal keverve próbáld ki. Ha viszket és kipirosodik a bőröd, akkor ne tedd a krémbe. Ha nagyon viszket, akkor jó sok olajjal és nem vízzel kell lemosni a csuklódat! Nyáron sose tégy citrom illót a krémedbe, mert fényérzékennyé tehet, illetve fokozhatja a bőröd fényérzékenységét.
    Casale

  • Mara szerint:
     
    2013. 01. 02. 18:30

    Kedves Renáta!
    Értem én, hogy a bolti krémek sok vizet tartalmaznak, de úgy érzem, hogy az arcom vízhiányos is. Köszönöm a tanácsot, már szemezgetek a Cosmio receptjeivel is. Smile

    Kedves Casale! Nagyon jó az ötlet, reggel ki is próbáltam deszt vízzel, mert az volt itthon, és így megkapta az arcom a szerintem szükséges vizet is, a krém pedig egy az egyben felszívódott. Szerintem meg is oldódott a problémám. Smile
    Még arra gondoltam, hogy pár csepp citromolajat teszek bele, az állítólag csökkenti a krémek zsírosságát.
    Nagyon köszönöm, hogy ilyen gyors választ kaptam tőletek a kérdésemre. Big Smile
    További szép napot!
    Mara

  • Renata szerint:
     
    2013. 01. 02. 16:25

    Kedves Mara!
    A legtöbb otthon készített krém különbözni fog a boltiaktól, amelyek 80%-a víz. Az, hogy inkább lotion, az állagára vonatkozik, mert kijön a tubustégelyből, nem olyan masszív, mint pl egy sheavajas alapkrém. Nekem ez volt az első sikeres vizes krémem, azóta csináltam már többfélét több vízzel, ami jobban megfelel a pl a nyári melegben.
    Itt az oldalon is vannak olyan receptek, amikben több víz van, akár 70% is, vagy a cosmio oldalán vannak még több vizet tartalmazó receptek. Érdemes kipróbálni ezeket, vagy kikísérletezni, hogy mi az, ami a Te bőrödnek a legjobban megfelel.

    Szép napot! Big Smile

  • casale szerint:
     
    2013. 01. 02. 00:06

    Kedves Mara!
    A problémádat értem. Nemek ez a krém nem lett annyira “olajos”/”zsíros” mint több más.
    Én úgy használom, hogy az arcomat befújom rózsavízzel és nagyon vékonyan bekelem.
    Reggel a kávé főzés, reggeli után ha soknak érzem a felesleget letörlöm egy papírtörlővel.
    Casale

  • Mara szerint:
     
    2013. 01. 01. 22:20

    Sziasztok!
    Már több krémmel is próbálkoztam, de valahogy mindegyik túl sűrű és zsíros lesz. Pedig már több vizet teszek a krémekbe, és mégis. Ez a recept is azt mondja, hogy “könnyű krém, inkább lotion”, és nekem több vízzel is
    sűrű és zsíros lett. Nektek mi a tapasztalatotok?

  • kissa szerint:
     
    2012. 12. 03. 22:49

    köszi a választ! nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog sikerülni…

  • Renata szerint:
     
    2012. 11. 27. 00:14

    Kedves kissa!
    Lehet használni Emulsant a Lysolecitin helyett, akkor kihagyható a méhviasz is, mert az Emulsantól amúgy is kicsit sűrűbb lesz. 3-6 %-ban adagolható, ehhez a krémhez tehetsz 1.5 g-ot.

  • kissa szerint:
     
    2012. 11. 26. 22:11

    sziasztok!

    a lysolecitint lehet helyettesíteni emulsannal? és ha igen, ebben a krémbe például mennyit kell rakni? még nem kevertem zsír+víz bázisú krémet, tehát nem vagyok képben annyiraSmile

  • Renata szerint:
     
    2012. 11. 06. 21:21

    Kedves helloreni!
    Allantoint persze lehet bele tenni, ha jól tudom, az egy vízben oldódó por, így a vizes részhez kellene keverni. Szőlőmagolaj helyett lehet bele tenni pluszban még jojobaolajat, bár a szőlőmag is jó vegyes bőrre is, mert nem zsíroz. A jojoba ajánlott pattanásos bőrre is. Ha a méhviaszt kihagyod, kicsit változhat az állaga, folyékonyabb lehet. De lehet tenni bele egy csipet xantant vagy solagumot(gélképző), ha túl folyós lenne. Tartósításhoz jó a Biokons, bár én még azt nem használtam, nem tudom, hogyan kell adagolni.

  • helloreni92 szerint:
     
    2012. 11. 06. 20:29

    Sziasztok! Ha ebből a krémből kihagynám a szőlőmagolajat meg a méhviaszt, allantoin-t tennék bele egy késhegynyit, tartósítószernek pedig biokons-t használnék úgy is jó lenne? Problémás bőrre is (kombinált bőr+mitesszerek) jó ez a krém? Big Smile

    Köszönöm: Reni

  • Renata szerint:
     
    2012. 09. 27. 20:21

    Kedves Casale!
    Nagyon örülök, hogy bevált neked is, használd egészséggel! Kiss

  • casale szerint:
     
    2012. 09. 26. 22:55

    Kedves Renáta!
    Kipróbáltam, határozottan jó!
    Casale

  • Edes Oko Otthon szerint:
     
    2012. 08. 27. 14:56

    Nagyon köszönöm Batora! Smile

    Közben képzeld sikerült rendelnem a Cosmióról és azt ígérték szerdára itt is lesz, így van tejsavam is már meg lysom. Viszont a tippeket megjegyzem későbbre, amikor elfogynak vagy valamiért nem jók, köszi! Smile

  • batora szerint:
     
    2012. 08. 27. 13:12

    Szia Édes!
    A tejsav elsősorban a Rokonsal miatt kell. Savasítani egy csipet citromsavval is lehet – vannak olyan receptek, pl. tusfürdő, ahol a tejsav helyett ezt használják, itt általában 150 ml körüli mennyiségről beszélünk. De ha nem ragaszkodsz a Rokonsalhoz, hanem pl. propolisszal tartósítasz, akkor szerintem elhagyható.

    Lecitin esetében ha van otthon szójalecitin granulátum, akkor Biofeleség receptje szerint (persze csökkentett mennyiséggel Big Smile lehet csinálni.
    http://lukreciakencei.hu/recept/arcapolas/arckremek/folyekony-lecitin-emulgeator-hazilag
    Én már “ezer éve” ezt használom lysolecitin helyett, egy kis méhviasszal tökéletes.

  • Edes Oko Otthon szerint:
     
    2012. 08. 27. 09:58

    Egy kis segítségkérés Grin
    Rokonsalom van, viszon tejsav és lecitin nincs. Mivel szoros határidőn belül-kvázi szombatig kéne megcsinálnom ezt a krémet ajándékba, mivel tudnám helyettesíteni ezt a kettőt, vagy elhagyhatóak? Nem bizti, hogy a cosmiotól ideér a rendelés egy héten belülThinking Méghozzá az illető fogja magával utaztatni iis másik országba, mert látogatóba jött csak hazaThinking

    Köszönöm!!!!

  • Renata szerint:
     
    2012. 06. 18. 17:55

    Kedves honoemi!

    Én nem tartottam hűtőben, és a többi krémet sem, amit azóta készítettem Rokonsallal. Nem lett baja egyiknek sem Big Smile

  • honoemi szerint:
     
    2012. 06. 17. 22:49

    Renáta! Jól értem, hogy akkor ezt a krémet nem is kell hűtőben tartani a rokonsal miatt? Question

  • Zsuzska szerint:
     
    2012. 04. 23. 11:32

    Szívesen Tindigo! Smile

  • Anonymus szerint:
     
    2012. 04. 21. 22:26

    Oh, Zsuzska, nagyon köszönöm! Bár szerintem akkor maradok a házhozszállításnál, mert a város másik felén lakom. Smile Egy csomó mindent semelyik másik webáruházban nem láttam még, csak náluk, úgyhogy hamarosan már aktuális lesz egy nagyobb rendelésem. Smile

  • Zsuzska szerint:
     
    2012. 04. 06. 13:44

    Tindigo!
    Ha még mindig aktuális a kérdésed…
    A cosmionál van személyes átvételi lehetőség. Kedden14-20-ig, és pénteken 15-20-ig. A Korompai út 12 sz. alatt, konkrétan a cosmio-Kati anyukájánál lehet átvenni a rendelést. Smile Én ezért rendelek náluk. Meg azért is, mert Kati gyors, precíz, alapos és tetszik a törzsvásárlói rendszer is. Smile Sőt, most már olyan is van, hogy a legkeresettebb dolgokból az átvételi helyen van szabad készlet. Tubusok, tégelyek, a múltkor agyagot, Rokonsalt is láttam. Szóval ha valami lemarad a rendelésről, esetleg ott még megveheted.
    Üdv,
    Zsuzska

  • Renata szerint:
     
    2012. 03. 31. 20:44

    Szia Tindigo!

    A Cosmion vettem most a tubustégelyt. Korábban valahogy nem volt szimpatikus, nem tudom mért, mert praktikus dolog Smile Van kétféle méretben meg többféle szín. Én vidéki vagyok, de úgy tudom, hogy át lehet venni a cosmion rendelt cuccokat valahol személyesen is. Olvastam a webáruház oldalán a szállítási feltételeknél.
    Én is úgy szoktam, hogy összeszedem, mi kell és többfélét rendelek, és így megéri a postaköltség.
    Szép estét! Smile

  • Anonymus szerint:
     
    2012. 03. 31. 20:30

    Szia Renáta! Megkérdezhetem, hogy tubustégelyt hol sikerült venned? Vagy egy már használtat mostál ki? Ill. a cosmio-n ténlyeg el is lehet menni a dolgokért Bp-n? Most már nagyon érdekel ez a lysolecitin, meg szeretnék venni tejsavat és rokonsalt, de ha csak ennyi mindent veszek, ahhoz képest sok a házhozszállítási költség. Előre is köszi a választ! Smile

  • Fanni szerint:
     
    2012. 03. 26. 20:52

    Ez mókásBig Smile

  • Renata szerint:
     
    2012. 03. 26. 18:56

    Szia Fanni!

    Igen, köszi, végül belekerült a tejsav is, mert vettem a rokonsalhoz. Csak én is kissé rendetlenül keverek kencét, nagy rumli volt az asztalon Smile

Mondd el te is a véleményed!

A hozzászólás írásához kérlek lépj be. Ha nem vagy még tag itt regisztrálhatsz.