Mézes ajakbalzsam


Ez egy még egyszerűbb ajakbalzsam, de ugyanúgy hatékony. A méz (főleg, ha megbízható forrásból van) gyönyörűen ápol, a mandulaolaj szintén. Lehet bele tenni egy kis illóolajat, de anélkül is tökéletes, és megmarad a finom méz illata.

Hozzávalók
  • 1 kk méz
  • 1 ek olvasztott méhviasz
  • 2 ek mandula olaj

Mézes ajakbalzsam

Elkészítés

A méhviaszt többféle állapotban lehet venni (ha tömbben veszed, reszeld le), a mennyiséget ezért adtam meg olvasztva. Olvasszuk fel először a méhviaszt gőz fölött, ugyanis lassan olvad. Ezután tegyük bele az a mézet és az olajat, és addig kevergessük amíg nagyon jól elkeveredik. Nekem első alkalommal kicsapódott a méhviaszt miközben megdermedt, ezért fontos, hogy jók keverjük el, illetve hogy ne tegyünk bele túl sok mézet. Mikor kész, öntsük az ajakbalzsamot egy kisméretű tégelybe. Én a régen vett Avonos (nem műanyag) tégelyeimet használom. Amikor rám jött az egészséges életmód kidobáltam majdnem mindent, de aminek tetszett a doboza azt kimostam. Lett így egypár nagyon helyes kis tégelyem, amiket teleraktam különféle krémekkel, és most itt csörögnek a táskámban.

Ajakbalzsamok, , ,

A lukreciakencei.hu oldalain található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon szakorvoshoz. Szappankészítés előtt kötelező olvasmány: Ami nélkül ne kezdj hozzá a szappanfőzéshez! Krémkészítőknek pedig: Házi kozmetikumok - vigyázat!

37 hozzászólás

Szeretnéd követni a hozzászólásokat? Iratkozz fel hozzászólások Hozzászólások rss csatornája RSS csatornájára.

Összesen: 2 oldal1 2
  • bgabi szerint:
     
    2012. 08. 13. 19:11

    Visszavonom az előzőeket. Megcsináltam úgy, hogy folyamatosan kevergettem, amíg ki nem hűlt. És így nagyon jó, nem csapódott ki! Csak így kicsit nehezebb tégelybe tölteni, de annyi baj legyen!

  • bgabi szerint:
     
    2012. 08. 13. 11:05

    Én is úgy jártam, mint itt sokan: külön vált a viaszos olaj, és a méz. Meg fogom próbálni az itteni tanácsokat, hogy szép apránként összekeverni és addig keverni, amíg ki nem hül. De lenne egy kérdésem. Nem lenne érdemes egy kis emulgeálót hozzá tenni? Tudom, hogy am éhviasznak is van emulgeáló hatása, de még is. Vagy nincs értelme, nem könnyítené meg a dolgunkat? bocsánat, ha butaságot kérdeztem?

  • Sutibaba szerint:
     
    2012. 05. 24. 07:54

    Kedves Biofeleség!

    Köszönöm a választ, akkor így fogom legközelebb elkészíteni.

  • gelus szerint:
     
    2012. 05. 23. 13:34

    Kedves Biofeleség !
    Köszönöm szépen ! Smile Ismét tanultam valamit ! Smile
    Így most már ezt is tudjuk.
    Szép napot!
    Gelus

  • Biofeleség szerint:
     
    2012. 05. 23. 10:31

    Kedves Gelus és Sütibaba!
    A méz akkor is kicsapódik, ha utólag keveritek a meglangyosodott keverékbe, egészen egyszerűen mert nem keveredik az olajokkal. A titok abban rejlik, hogy a meleg keveréket addig kell keverni gyors mozdulatokkal, amíg teljesen ki nem hül, meg nem keményedik. A legjobb módszer a gyors 8-as mozdulatokkal való keverés, és tényleg a teljes megszilárdulásig kell keverni.
    Ja, és hűtőbe tenni tilos, mert a hidegben a viasz nagyon összeáll, s a méz kicsapódik.

  • Sutibaba szerint:
     
    2012. 05. 23. 07:01

    Kedves Gelus!

    Köszönöm a választ, legközelebb így próbálom meg.

  • gelus szerint:
     
    2012. 05. 21. 22:43

    Jaj, nagyon fincsike ez a balzsam Smile
    Sutibaba!
    Szerintem azért lehet, mert a méz melegítés hatására vizenyős lesz. Tehát simán kicsapódhat belőle.
    Nem akarok belekotyogni Lukrécia receptjébe, de a mézet én a e legvégén tenném bele, mikor már szinte csak langyos a kencécske és még nincs teljesen össze állva.
    Bocsánat, hogy belekukorékoltam ! Smile
    Gelus

  • Sutibaba szerint:
     
    2012. 05. 21. 15:28

    Sziasztok!

    Azt szeretném kérdezni, hogy szerintetek mitől lehet az, hogy tök jól összeállt a balzsam, mikor készítettem, viszont utána fokozatosan kivált belőle a méz, legelőször néhány nap múlva egy kicsi, és utána is mindig egy kicsi. Egyébként nagyon szuper, mióta ezt használom, soha nem cserepes a szám, imádom.

    Előre is köszi

  • szerint:
      weboldal
    2012. 02. 27. 21:22

    Szia Rita!

    Nagyon örülök, hogy sikerült! Nem egy egyszerű recept, elsőre nekem is kivált belőle a méz. Ügyes vagy, csak így tovább.

  • Rita szerint:
    2012. 02. 27. 20:13

    Ja bocsi a sziasztok lemaradt. Smile

  • Rita szerint:
    2012. 02. 27. 20:12

    Nem rég találtam az oldaladra, és ma megcsináltam életem első házi ajakbalzsamját. Ezt a mézeset. Csodás. Édes, de nem méz ízű, lenyalhatatlan, egyszóval szuper. Nagyon izgultam, hogy szépen összeálljon, de sikerült. Köszönöm! Smile

  • Renáta szerint:
    2012. 01. 18. 17:14

    Szia!

    Elsőre nekem is kemény lett, mint a kő. Én óvatosan felolvasztottam, tettem bele még egy pici olajat, összekevertem, és akkor már jó lett az állaga.

  • pzsrdr szerint:
     
    2012. 01. 18. 15:23

    Sziasztok!

    Megcsináltam ezt a mézes ajakírt, de olyan kemény lett, nem annyira kenhető állagú. Mit rontottam el?

  • pzsrdr szerint:
     
    2012. 01. 17. 19:02

    Sziasztok!

    Ha nincs itthon méhviasz, de van méhviasz gyertyám, akkor azt is fel lehet melegíteni az ajakbalzsamhoz?

    Köszi!

  • Mandarin86 szerint:
     
    2012. 01. 12. 22:56

    Sziasztok!
    Köszönöm a tanácsokat!
    Időközben eszembe jutott valami. Olvasva más készítményeknél is a hozzászólásokat, látom, hogy gyakran felmerül a tartósítás kérdése. Nem tudom, mit gondoltok, de szerintem az aszkorbinsav nem lenne ördögtől való tartósítószer, mégsem látom sehol. Van ennek valami különösebb oka vagy még nem merült fel senkiben?

  • Kincs szerint:
     
    2012. 01. 12. 17:58

    Helló Renáta!

    Nekem is Aromaxos van! Ezt csak úgy kérdeztem kösziSmile

  • Renáta szerint:
    2012. 01. 12. 17:55

    Szia Kincs!

    Aromaxos narancsolajat, ami, ugye mint kiderült, nem csúcsminőség, de jó illata van Smile

  • Kincs szerint:
     
    2012. 01. 12. 16:52

    Szia Renáta!

    Milyen fajta narancsolajat tettél bele?

    Köszi:Kincs

  • Renáta szerint:
    2012. 01. 12. 16:01

    Szia Mandarin86, én is olívával csináltam, mert nekem sincs még olyan sok minden itthon, és jó lett úgy is, próbáld ki szerintem. Az enyémben van pár csepp narancsolaj, és mézes-narancsos illata van Smile

  • Mandarin86 szerint:
     
    2012. 01. 12. 10:11

    Sziasztok!
    Bejön ebben az ajakírben az olíva? Mert most csinálnám az első kis házi kutyulékomat és nem nagyon akarok egyelőre jó drága cuccokból bevásárolni….
    És E-vitaminnal meg lehet/érdemes kicsit turbózni?

  • Renáta szerint:
    2012. 01. 09. 22:01

    Kedves Lukrécia!

    Megcsináltam ezt az ajakápolót, nagyon fincsi lett, tettem bele 2 csepp narancsolajat is, illetve olívaolajjal a mandula helyett. Az jutott eszembe, hogy meddig áll el vajon, ha nem akarom hűtőben tartani, hanem magammal is vinném, mert így télen nekem állandóan száraz a szám?

  • szerint:
     
    2011. 11. 30. 21:51

    Szajuri,
    igen, ez egy jó kemény állagú balzsam lesz, stiftbe is jó.

  • Szajuri szerint:
     
    2011. 11. 28. 20:20

    Kedves Lukrécia!Ez az ajakbalzsam tölthető stiftbe?érdemes?

  • szerint:
     
    2011. 11. 26. 22:42

    Kedves Katoca!
    Igazán örülök, hogy elsőre sikerült az ajakbalzsam, és hogy hasznos neked az oldal.
    Írj, ha bármi kérdésed van.
    Lukrécia

  • Katoca79 szerint:
     
    2011. 11. 20. 18:48

    Kedves Lukrécia!
    Nekem nagyon elegem lett a boltban vásárolható borzasztóan “hatékony” szerekből és a motivációm az volt, hogy mindenképpen olyan terméket szeretnék használni aminek előállítása során nincsenek állatkísérletek, mert elrettentő képeket lehet látni milyen áron kerül a polcokra a sok “remek” termék. Igy kerültem ide böngészések sora után és ma készítettem el ezt az ajakbalzsamot itthon először! Kicsit izgultam de minden annyira tökéletesen sikerült, hogy már meg is rendeltem a Cosmion a kézkrémhez szükséges alapanyagokat!
    Nagyon szeretném megköszönni hogy létrehoztad ezt az oldalt mert szuper!! Smile

  • szerint:
     
    2011. 11. 20. 08:06

    Herbanya!
    Emulziós krémet nehéz utólag javítani, de megpróbálhatod. Öntsd külön a vizet ami kicsapódott, melegítsd fel újra a krémet (ne túl melegre, meg károsodnak az illóolajok benne), tegyél bele még emulgeátort, és öntsd hozzá a vizet. Keverd egy jó darabig.
    Nem biztos sajnos, hogy sikerül
    A barátnőd allergiás lehet a sheavajra, nagyon ritkán előfordul (latex allergia). Inkább ne használja. Olyat is hallottam már, hogy mikor valaki áttért a természetes kozmetikumokra, tisztítószerekre és étkezésre, elmúlt.

  • szerint:
     
    2011. 11. 20. 08:01

    Kedves Mandula!
    A tégelyben nehéz kevergetni. Addig keverd, amíg kezd szilárdulni, utána öntsd be a tartójába, és akár a mélyhűtőbe is beteheted, hogy gyorsabban kössön, akkor talán nem csapódik ki.
    A rózsavíz kb. ugyanaz, mint a méz, keverés szempontjából, mert víz. De a méz jó tesz az ajkaknak, érdemes használni.

  • Herbanya szerint:
     
    2011. 11. 17. 09:22

    Kedves Lukrécia!
    Voltam egy kencekeverős tanfolyamon, mert bár vannak próbálkozásaim, úgy gondoltam jobban meg kellene tanulnom az alapokat. Az ajakbalzsam jó lett, de a többi (arckrém, testápoló, kézkrém), azaz az emulziós krémek szétváltak mire hazaértem. Meg lehet még menteni? De lehet nem is használom el, mert a legolcsóbb pálma sütőzsír és oliva alapokból készült. Másik kérdésem. egy barátnőm a sheavajtól egészen sebes, pikkelyesen száraz lett. Lehet ez allergia?

  • Mandula szerint:
    2011. 11. 17. 09:13

    Kedves Lukrécia! Nagyon köszönöm a tanácsot! Sokat segítesz vele! Smile
    Tehát akkor melegítés közben a mézet tegyem bele utoljára, majd öntsem az adott tégelybe az elegyet és közben kevergessem amíg szilárdabb lesz?

    – Arra is gondoltam, hogy a mézet fele adagra csökkenteném, és rózsavízzel pótolnám. Tehát lenne az ajakbalzsamban egy kevés rózsavíz is. Gondolom ezt is akkor kevergetni kell az előzőekben leírtak szerint?

  • szerint:
     
    2011. 11. 15. 18:25

    Kedves Mandula!
    Bár ez a recept egyszerűnek látszik, gyakorlatilag olyan, mint bármelyik víztartalmú krém. A méz ugyanis vizes résznek számít, tehát nagyon fontos, hogy a mézet lassan, kis mennyiségben keverjük hozzá a méhviaszhoz, utána pedig jó ideig, folyamatosan keverjük, míg ki nem hűl.
    A színezéssel ugyanez a helyzet, a végén érdemes belerakni, és kevergetni amíg egy kicsit meg nem szilárdul, különben leszáll az aljára. A cosmion láttam ásványi színezőt, ha lesz időm kipróbálom.

Mondd el te is a véleményed!

A hozzászólás írásához kérlek lépj be. Ha nem vagy még tag itt regisztrálhatsz.